Belföld

2017.03.01. 08:33

Belenyúltak a naplóba a diákok - Elítélték őket

Jegyeket javítottak, hiányzást igazoltak a fiatalok, de a diákcsíny ezúttal a bíróságra vezette őket.

A maga nemében ritka bűnügyben hirdetett ítéletet dr. Kovács Ildikó kedden a Szekszárdi Járásbíróságon - írja a teol.hu.

Tolna megye egyik szakképző intézményében, a már technikusi képzésben részt vevő, nagykorú diákok belenyúltak az úgynevezett elektronikus naplóba, és adatokat változtattak meg benne. A számítógépes rendszerben az iskola ügyein kívül a naplónak megfelelő funkciók is szerepelnek. Ott tartják nyilván a hiányzásokat és a tanulók osztályzatait is. A rendszerhez teljes körűen csak a tanárok férhetnek hozzá, a szülők csak a saját gyermekükről szóló bejegyzéseket láthatják.

Tizenöt fiatalember állt a bíróság előtt, pontosabban csak tizennégy, mert egyikük nem jelent meg a tárgyaláson. Négy vádlott valahogy megszerezte az egyik tanár hozzáférését az elektronikus naplóhoz. Néhányan többször törölték saját, és társaik hiányzásait, mások érdemjegyeket is beírtak a naplóba.

A bíróság valamennyi vádlottat bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett információs rendszer, vagy adat megsértésének bűntettében. Akik a vádlottakat rábírták saját adataik megváltoztatására, felbujtóként bűnösek.

A bíróság valamennyi vádlottat próbára bocsátotta. Az I. rendű vádlottat három évre, akit egy másik vádirat alapján bűnösnek találtak személyi szabadság megsértésének bűntettében is, mert iskolatársát bezárta egy tanterembe. Három vádlottat kettő, a többit egy év próbára bocsátotta bíróság. Az ítélet jogerős, kivéve azon vádlott esetében, akit távollétében ítéltek el, mert ő nem nyilatkozott a fellebbezésről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!