Belföld

2009.07.06. 06:14

Barangolás az akciók világában - Korábban indult idén a nyári vásár

Zalaegerszeg - Válság és rossz idő. Ezek most a kiskereskedelem legnagyobb ellenségei, azon túl ugyanis, hogy a krízis jócskán megtizedelte pénztárcánk tartalmát, az esős, hűvös időben azt a keveset sem szívesen költjük el. A kereskedők tehát már most - a főszezon elején - nyár végi árakkal csábítanak az üzletekbe.

Varga Lívia

Rózsaszín és piros, hercegnős és pónis, és mindenképpen akciós. Akkor is, ha még csak július elején járunk.

- Folyamatosan figyelem az akciókat, válságban nem is tehetnék másként - jegyzi meg Miklósa Andrea kedvenc butikja, a megyeszékhelyi Misso kínálatának feltérképezése közben. - Vannak persze olyan termékek, amelyeket leárazás nélkül is megveszek, ám ez a kevesebb. Kislányomnak például már a következő nyárra is bevásároltam, amivel több tízezer forintot spóroltam meg. Igaz, ezeket a ruhákat idén nem tudja hordani majd, mert egyelőre minden jóval nagyobb a méreténél. A vásárlásnál persze ott volt, így minden az ő ízlését tükrözi, színében és motívumaiban egyaránt.


Városszerte megjelentek az üzletek kirakatain az akciót hirdető feliratok, ám kérdés, hogy ez fellendíti-e a kiskereskedelmi forgalmat, ami idén, az elsô negyedévben, a tavalyi szint alá süllyedt
Fotó: Pezzetta Umberto

A csábító - harminc-, ötven-, sőt, akár hetvenszázalékos kedvezményt hirdető - feliratok szemmel láthatóan egyébként a vásárlók nagy részére hasonlóképpen hatnak.

Tessék. Ez kapucnis és rövid ujjú. És akciós is? Köszönöm, akkor elviszem - hallik a próbafülke felől.

- Minden évben egyre korábbra tolódik a nyári leárazások ideje. S ha valahol megjelenik az akciót hirdető felirat, a vásárlók máshol is elvárják az árleszállítást - mondja a zalaegerszegi Misso butik tulajdonosa, Hantosné Rózsás Hajnalka, hozzátéve: idén a hűvös, esős nyárkezdet erősen visszavetette a forgalmat, így egyetlen kereskedő sem engedheti meg magának, hogy lemaradjon, hiszen aki először kezd akciózni, lépéselőnybe kerül.

Az üzletvezető szerint konkurenciát számukra leginkább a hasonló profilú üzletek jelentenek, vásárlóikat a kínai boltok és a turkálók, valamint a házaló árusok nem tudják megszólítani. Ám a verseny így is rendkívül kiélezett, a tét ugyanis nem más, mint a fennmaradás.

- Minimum harmincszázalékos leárazás az, ami már érezhetően megemeli a forgalmat - folytatja Hantosné Rózsás Hajnalka, miközben egy fekete blúzt emel le a többi közül. - Az azonban, hogy nyár végére lehet-e a mostaninál nagyobb az árengedmény, már nem rajtunk, hanem a gyártók árain múlik.

Meggondolatlan vásárlásra persze a csábító százalékok sem bírják rá az embereket.

Kovács Róbert Kossuth utcai cipőboltjaiban már június utolsó napjaiban megkezdődött a leárazás. A tulajdonos szerint mindez a multiknak köszönhető , hiszen hazánkban a legális cipőkereskedelem jelentős részét a nagy cégek bonyolítják.

- Nyugat-Európában ahogy a szezon, úgy a leárazások is jóval korábban kezdődnek, mint nálunk, Magyarországon, ott ugyanis augusztus végén már az őszi-téli kollekcióból válogathatnak a vásárlók. Ez a hatás pedig természetesen hozzánk is begyűrűzik, azzal a különbséggel, hogy nálunk szeptember elején csak szokatlanul hideg időjárás esetén keresik az őszi lábbelit.

Hány százalékos leértékelésnél van az a határ, ami még akció, s hol kezdődik a tisztességtelen kereskedelem? - érdeklődünk.

- Azt gondolom, egy kisker bolt 30-40 százalékos árrésnél nem dolgozhat nagyobbal. Egy hetvenszázalékos leárazás tehát két dolog eredménye lehet: vagy egy több éve készleten levő terméktől próbál ily módon, mélyen a beszerzési ár alatt megszabadulni a kereskedő, vagy tisztességtelenül kereskedik, azaz túláraz, és még ekkora leértékelés esetén is haszna van a terméken. Ezt persze leginkább az olcsóbb áruknál lehet eljátszani - érkezik a válasz.

Úgy tűnik azonban, a volument mostanság csak leértékelésekkel, kedvezményekkel lehet fenntartani, vetjük közbe.

- Ha ez lesz a jövő, akkor nagy baj van - jelenti ki Kovács Róbert. - Én nem szeretnék olyan kereskedő lenni, aki azért árazza fel a terméket, hogy aztán akciózni tudja azt. Megoldást jelentene azonban, ha a kiskereskedelemben központilag szabályoznák az árrést, ezzel egy időben pedig ellehetetlenítenék a feketekereskedelmet.

Kovácsné Szabó Anikóval épp bevásárlókörútján futottunk össze. Papucsot nézett a Topán cipőboltban, ám a kiszemelt akciós darab már nem volt a méretében.

- Nem esek kétségbe, ha valami elfogyott. Túlkínálat van, ha olyat nem is, hasonlót mindig lehet kapni - jegyzi meg vidáman. - Egyébként csak azért, mert olcsóbb, nem veszek meg semmit, a szezonkezdetkor kiszemelt darabokat azonban általában ilyenkor vásárolom meg. Illúzióim persze nincsenek, tudom, hogy a kiírt engedmény a valóságban valamivel biztosan kevesebb, de a tízezernél a hatezer mégiscsak barátságosabb ár.

Vannak persze olyan üzletek is, ahol még nem kezdődött el a nyári vásár, a késlekedés pedig rányomja bélyegét a forgalomra.

- Jönnek a vásárlók, nézelődnek, s ha valami megtetszik nekik, reménykednek, hogy még leárazáskor is meglesz - vázol fel egy tipikus fogyasztói magatartást Vörösné Zsuppán Anikó, a Joy Női Divat eladója, hozzátéve: minden üzletnek megvannak persze a maga törzsvásárlói, akiket az új kollekciók mindig becsábítanak a boltba, s akik így az akción túli időszakokban is biztosítják a fennmaradást. - A nyár eleji rossz idő a kedvet, a válság pedig a pénzt vette el az emberektől - folytatja az eladó. - Nap mint nap tapasztalom, hogy aki korábban mondjuk két-három ruhát is elvitt egyszerre, az most lehet, hogy csak egyet tud megvásárolni.

A tavaly áprilisban nyitott üzletben húsz-harminc százalékkal esett vissza a forgalom a tavalyihoz képest, ám a közeljövő leárazása minden bizonnyal itt is fellendülést hoz majd, fejezi ki reményét az eladó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!