Belföld

2016.06.15. 10:18

Idősek kifosztása miatt emeltek vádat öt borsodi férfi ellen

Idősek sérelmére csoportosan és bűnszövetségben elkövetett rablás és kifosztás bűntettével vádol öt észak-borsodi férfit az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség - tájékoztatta a Heves megyei főügyész szerdán az MTI-t.

Szalóki Zoltán közleményében felidézte: az öt férfi - köztük két fiatalkorú - mintegy fél éven át, magát házalónak kiadva követett el vagyon elleni bűncselekményeket, elsősorban Kelet-Magyarországon.

A vádlottak közül hárman 2013 decemberében Mezőtúron azzal csengettek be egy 90. életévében járó férfihoz, hogy burgonyát hoztak neki. Pénzváltásra kérték, majd a szobából elloptak több mint kétmillió forint értékű készpénzt és takarékbetétkönyvet. Ugyanezt az ürügyet használták később Bodonyban, Nagyúton, Szeged környékén, Kisvárdán és Karancslapujtőn is.

Máskor azt hazudták, hogy pénzt hoztak, meg akarják adni a tartozásukat a háziak valamelyik rokonának, a pénzváltás során pedig meglopták a gyanútlan embereket. Ez történt Szihalmon és Egerben is. Volt, hogy az elkövetők bútor- vagy színesfémhulladék-vásárlás ürügyével jutottak be a kiszemelt lakásba. Egyikük Poroszlón még az erőszaktól sem riadt vissza: leütött egy 90 éves asszonyt, akit kitalált meséjével nem tudott meggyőzni.

A vádlottak a bűncselekményekkel több millió forinthoz jutottak fél év alatt.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a férfiakat a minősített lopások mellett csoportosan és bűnszövetségben elkövetett kifosztással, valamint minősített rablás bűntettével vádolja. Indítványozták, hogy a bíróság négy - különböző kényszerintézkedések hatálya alatt álló - vádlottra végrehajtandó szabadságvesztést, míg ötödik, három lopásban részes, büntetlen fiatalkorú társukra felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki - áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!