Belföld

2015.07.02. 12:27

Határzár - Lázár: heteken belül meg kell kezdeni a munkát

Heteken belül meg kell kezdődnie az ideiglenes határzár létesítésének a magyar-szerb határon - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök az előző napi kormányülésen világossá tette, hogy az ideiglenes határzár megvalósításának minél hamarabb meg kell történnie. A kormány nem tud 4-5 hónapot várni - jelentette ki Lázár János. Megismételte, hogy a kivitelezést állami érdekkörben akarják tartani, a költségeket pedig 5-10 milliárd forint közé tette, emlékeztetve, hogy 6,5 milliárd forint már rendelkezésre áll. Jelezte, hogy a határzár nyomvonalát a Belügyminisztériumban már meghatározták. Közölte azt is, hogy eddig körülbelül egymillióan küldték vissza a bevándorlásról szóló - július 15-ig meghosszabbított - nemzeti konzultáció kérdőívét, és 800 ezer ív kiértékelése után továbbra is az látszik, hogy a válaszolók döntő többsége határozottan elutasítja az illegális bevándorlást.

A Miniszterelnökség vezetője elmondta továbbá, hogy a kormány vizsgálja azokat a híreket, amelyek szerint embercsempészek által szervezett útvonalakon érkeznek az illegális bevándorlók.

A szerdai magyar-szerb kormányüléssel kapcsolatban a miniszter hangsúlyozta: Magyarországnak kiemelt jelentőségű az együttműködés Szerbiával, amelynek európai uniós integrációját Budapest elkötelezetten támogatja. A határzárral kapcsolatban megerősítette Orbán Viktor előző napi szavait, vagyis hogy a magyar lépés nem irányul senki ellen, csak "szeretnénk megvédeni Magyarország határait".

Lázár János a sajtótájékoztatón európai uniós ügyekre is kitért. A belső piaci szabályozásért felelős uniós biztos egy interjújára hivatkozva a politikus azt mondta: Elzbieta Bienkowska megfenyegette a magyar kormányt, a magyar törvényhozást és egész Magyarországot, ami példa nélküli.

Az EU-biztos "fenyegetéssel felérő üzenete" szerint a magyar kormánynak háborúra kell számítania az Európai Bizottsággal, ha a korábban leosztott jogokat elveszi a külföldi cégektől, és patrióta gazdaságpolitikát folytatva igazságosabban akarja elosztani a gazdasági jogokat - fejtette ki a miniszter.

A magyar kormány tisztázni szeretné az Európai Bizottsággal, hogy ez a brüsszeli testület álláspontja vagy a biztosé - közölte, hozzáfűzve: a belső piaci EU-biztos a Spar élelmiszer-üzletlánc, a nagy gyógyszerkereskedő hálózatok és a Philip Morris dohányipari vállalat érdekében emelt szót. Utóbbival kapcsolatban Lázár János hozzátette, nem volt még példa arra, hogy egy uniós biztos nyíltan egy dohánycég és a dohányzás mellett kampányolt volna.

A tárcavezető beszélt a paksi atomerőmű-fejlesztésről is, amellyel kapcsolatban tudatta: májusban a magyar kormány maga kezdett versenyjogi eljárást, azt kérve az Európai Bizottságtól, hogy döntse el, a paksi kapacitásfenntartásban a kabinet betartja-e a tiltott állami támogatással kapcsolatos szabályozást. Azt kérte, hogy a brüsszeli testület a tények és a számok alapján hozza meg döntését.

Közölte egyúttal, hogy a jövő héten Sonkodi Balázs, a Miniszterelnökség stratégiai ügyekért felelős államtitkára és Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos Brüsszelben tájékoztatja a versenyjogi főigazgatóságot, majd az Egyesült Államokban hivatalos tájékoztatást nyújtanak az amerikai kormánynak is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!