Belföld

2015.04.14. 09:24

A rezidensszövetség a hálapénz minden formáját elutasítja

A Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) a hálapénz adásának minden formáját elutasítja, a szervezet úgy véli, ez "a szoftkorrupt rendszer" nem támogatja a tisztességesen dolgozók boldogulását, az anyagi juttatások nem a valós teljesítményt tükrözik és egyben gátjai minden ésszerű reformnak.

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) által kezdeményezett törvénymódosítási javaslat szerint egyértelműsíthetik a hálapénz elfogadásának törvényi hátterét. A minisztérium weboldalán korábban megjelent, egyes büntetőjogi törvények módosításáról szóló tervezet szerint a jövőben nem minősülne bűncselekménynek, ha egy egészségügyi dolgozó utólag fogadna el valamilyen juttatást egy pácienstől, aki ezzel elégedettségét kívánja kifejezni. Ugyanakkor bűncselekménynek minősülne, ha az orvos az egyébként ingyen járó ellátást valamilyen juttatáshoz kötné.

Az MRSZ az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: a szövetséget megdöbbenti, hogy 25 évvel a rendszerváltás után törvényesíteni akarják a kommunista gondolkodás által kitermelt hálapénzrendszert. Ez a megalázó, frusztráló rendszer elűzi az egészségügyben dolgozókat Magyarországról.

Egyben felhívták a jogalkotó figyelmét arra, hogy a rezidensszövetség felmérései alapján a magyar egészségügyben dolgozók többsége nem kíván a hálapénz által megfertőzött rendszerben gyógyítani. "Egy biztos, hogy mi nem tudunk és nem akarunk ebbe a hálapénzes rendszerbe beleszocializálódni. Nem akarunk, nem tudunk némák, így cinkosok lenni önmagunk, betegeink megalázásában, kizsákmányolásában" - írták.

Közleményükben hangsúlyozták, továbbra is elkötelezettek a hálapénzmentes egészségügyi rendszer kialakításában, és ebben partnerei kívánnak lenni a mindenkori kormánynak. Úgy vélik, egy ilyen rendszernek az alapja az egészségügyben dolgozók bérrendezése.

Dénes Tamás, a szövetség elnöke az M1 aktuális csatorna múlt szombati műsorában jelezte: egy kezdő orvosnak nettó 300 ezer, egy szakorvosnak 500 ezer, egy adjunktusnak 600 ezer, egy főorvosnak 700 ezer forintot kellene keresnie, hogy ne fogadjon el hálapénzt és Magyarországon maradjon. Az elnök a műsorban úgy fogalmazott, arra kérik a jogalkotót, hogy mérlegelje, hogy törvényesíti-e a hálapénzt. Mint mondta, abban bíznak, hogy olyan javaslat születik, amely garantálja az egészségügyben dolgozók bérének elfogadható szintre növelését és onnantól kezdve minden hálapénz bűncselekmény.

A társadalomnak meg kell értenie, hogy ez nem (csak) bérharc, hanem egy olyan egészségügyért folyó küzdelem, amelyben tisztességben lehet gyógyulni, gyógyítani, oktatni és okulni, ezért kérnek mindenkit, hogy álljanak melléjük, álljanak ki saját magukért, álljanak ki egy ilyen egészségügyi rendszerért - fogalmaztak keddi közleményükben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!