Belföld

2012.10.25. 16:03

Felelős a Mal az iszapömlésért - Milliós kártérítési perek következnek

Budapest - Megállapította a Mal Zrt. felelősségét a Fővárosi Törvényszék a vörösiszap-katasztrófa következményei miatt indított kártérítési perekben. Ez az első alkalom, hogy a bíróság közbenső, nem jogerős ítélete kimondta: a cég mulasztásokat követett el és kártérítéssel tartozik a katasztrófa vétlen elszenvedőinek. A Mal Zrt. fellebbezni fog.

zaol.hu

Salamonné Piltz Judit bíró csütörtökön egymás után hirdette ki a Mal Zrt.-t elmarasztaló két határozatát, amelyek indoklása szerint a cég megsértette az iszapkatasztrófa károsultjainak emberi méltósághoz, magánlakáshoz, testi épséghez és egészséghez fűződő személyiségi jogait. A bíróság megállapította, hogy a katasztrófának több, együttes oka volt, így egyebek közt a létesítmény tervezésével, alapozásával, építésével és karbantartásával kapcsolatos hiányosságok, az altalaj állékonysági vizsgálatának elmulasztása, a gátépítés nem megfelelő technológiája, valamint a nátronlúgos csurgalékvíz hatására bekövetkezett talajtörés. Emellett a Mal Zrt. tevékenysége a bíróság szerint veszélyes üzemnek minősült, amely alapjában környezetterhelő és -veszélyeztető következményekkel járt. Ilyen esetben a legkisebb mulasztás vagy hiba is felbecsülhetetlen károkkal járhat. A törvényszék egyértelműen kimondta, hogy az okok nem a cég veszélyes üzemi tevékenységén kívül eső és elháríthatatlan okok voltak, így fennáll a cég felelőssége a gátszakadás következtében bekövetkezett károkért.

A határozat kihirdetését követően Ruttner György, az alperes Mal Zrt.-t képviselő ügyvéd a sajtónak bejelentette, szerintük a cég nem tudta volna megelőzni az iszapömlést, mivel elháríthatatlan természeti katasztrófa történt. A cég az elmarasztaló közbenső ítéletek ellen 15 napon belül fellebbezést nyújt be.

Magyar Gábor, a mintegy 800 károsultat képviselő ügyvédi iroda tagja szerint a többi folyamatban lévő ügyben is irányadók lesznek a tegnapi döntések. Az első eljárásban egy férfi mintegy 19  millió forintért indított pert az ingatlanjaiban és vagyontárgyaiban esett kár miatt, a második perben egy kolontári család 20 millió forintos kártérítést kér, miután elvesztették a 82 éves nagymamát, az otthonukat és a termőföldjeiket.

 

December 5-én folytatódik a MÁV és a Mal kártérítési pere, amelyben a vasúttársaság 282 millió forint kártérítésre tart igényt. Eljárásjogi okokból elhalasztották a Fővárosi Törvényszéken szintén tegnapra kitűzött tárgyalást, a perbe hívott Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségtől ugyanis még nem érkezett meg a válasz. A bíró elutasította a perben Bakonyi Zoltánnak, a Mal vezérigazgatójának tanuként való meghallgatását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!