Belföld

2012.08.25. 16:42

Megemlékezés a Magyar Gárda megalakulásáról, ellentüntetéssel

A fővárosi Hősök terén emlékezett meg megalakulásának ötödik évfordulójáról szombaton a jogerősen betiltott Magyar Gárda. A rendezvényen mások mellett felszólalt Vona Gábor, a Jobbik elnöke is.

MTI

Vona Gábor beszédében azt mondta: sok probléma van jelenleg az országban, ezek közül kiemelte Magyarországnak az Európai Uniótól való függőségét, a szociális bizonytalanságot, a munkahelyek hiányát, valamint a "cigánybűnözést", amely szerinte "demográfiai probléma".
    
A politikus szerint ezekre a gondokra "három csapással" kellene válaszolni, és "helyre kell állítani" az ország függetlenségét, "vissza kell venni" a hazai piacokat a "multiktól", és "a cigányság törvényen kívüli százezreit vissza kell szorítani".
 Vona Gábor azt mondta, hogy a Magyar Gárda mindig számíthat a Jobbik támogatására, hiszen egyazon cél érdekében jöttek létre.


 A szombati rendezvényen jelen voltak többi között a Kárpát Haza Őrei Mozgalom, a Magyar Nemzeti Gárda, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői.
A résztvevők a Kodály köröndön gyülekeztek, majd alakzatban, dobszóra vonultak a Hősök terére. A vonulók különböző egyenruhákat viseltek: sokan fekete vagy terepszínű gyakorlóruhában, védőfelszerelésben, katonai rohamsisakban, gázmaszkkal az oldalukon tették meg az utat.
A rendezvényen részt vevők a Hősök terének körülbelül a negyedét töltötték meg. Az egyik felszólaló szerint is csak negyedannyian voltak, mint a gárdatagok öt évvel ezelőtti avatásán.
    
A gárdatagok Hősök terére történő bevonulása közben és a rendezvényük alatt mintegy száz antifasiszta tartott ellendemonstrációt. Az ellentüntetők közül a rendőrség több embert is előállított. A rendezvényt több száz rendőr biztosította, de komolyabb atrocitásra nem került sor.
    
A Magyar Gárda megalakulásának évfordulójára a Budapesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK) még márciusban bejelentett felvonulás megtartását a rendőrség megtiltotta. A bejelentő jogorvoslati kérelmének azonban a Fővárosi Törvényszék helyt adott, így a rendőrségnek tudomásul kellett vennie a rendezvényt.
    
A Kormányszóvivői Iroda pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében az volt olvasható, hogy a kormány a jogállami normáknak megfelelően természetesen tiszteletben tartja a független bíróság döntését, ugyanakkor semmiféle kétséget sem kíván hagyni afelől, hogy a legkevésbé sem ért egyet a Magyar Gárda által képviselt eszmeiséggel, illetve azokkal, akik a kirekesztő és gyűlölködő eszmékkel, vagy az erőszakkal közösséget vállalnak.
A Magyar Gárdát 2009 júliusában jogerősen feloszlatta a Fővárosi Ítélőtábla.

Többen demonstráltak a megemlékezés ellen

A különféle szervezetek képviselői előbb az Andrássy úton, a gárdisták Hősök terére történő bevonulása közben "Nácik, haza!" bekiabálásokkal fejezték ki nemtetszésüket a rendezvény miatt. Miután a mintegy 130 gárdatag és további 200 ember, akik közül többen árpádsávos zászlókat tartottak, bevonult a Hősök terére, az ellentüntetők is megpróbáltak bejutni a rendezvényre, de azt a rendőrök és a rendezvényt biztosítók megakadályozták.
    
A Magyar Szolidaritás Mozgalom, a Demokratikus Koalíció, különféle romaszervezetek és facebookos csoportosulások képviselőit a Hősök tere és az Andrássy út sarkán többször leköpték, és a náciellenes rigmusokat kiabáló ellentüntetőket többször is lökdösték, ezért a rendőrök avatkoztak közbe. Miután az ellentüntetők egy csoportja megpróbált bejutni a Hősök terén tartott rendezvényre, a láthatósági mellényt viselő rendezők és az egyenruhás rendőrök kiszorították őket a térről, majd néhányukat igazoltatták.
    
Az Andrássy és a Dózsa György út sarkán egy magát antifasisztának mondó, magyarul beszélő fiatalembert, aki több, külföldi társával együtt tiltakozott a rendezvény ellen, a rendőrök előállítottak. Vele szemben azért intézkedtek, mert igazoltatása közben megpróbált rátámadni a gárda rendezvényének egyik résztvevőjére. Ekkor a rendőrök leteperték a földre és megbilincselték. A férfit egy rendőrségi mikrobuszhoz vitték.

A Dózsa György út és az Andrássy út sarkánál a rendőrök több külföldi ellentüntetőt is igazoltattak, akik ellen szabálysértési feljelentést tesznek.
A gárdaünnepség kezdetekor három külföldi, magukat szintén antifasisztának valló nőt állítottak elő, mert eltakarták az arcukat.
    
Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője újságíróknak azt mondta: "azzal, hogy a kormány elítélte, a független bíróság pedig engedélyezte a gárdisták rendezvényét, legitimizálták a betiltott Magyar Gárda működését és létezését". 
Mialatt a Hősök terén a gárdatagok szervezetük megalakulásának 5. évfordulójáról emlékeztek meg, az ellentüntetők a Dózsa György úton folyamatosan bekiabálásokkal próbálták megzavarni a rendezvényt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!