Belföld

2012.04.02. 12:52

Lemondott Schmitt Pál - Lázár: még hétfőn döntsön a Ház az államfő lemondásáról!

A Fidesz frakcióvezetője azzal számol, hogy még hétfőn dönt az Országgyűlés Schmitt Pál köztársasági elnök lemondásáról, és mihamarabb új államfője lesz az országnak. Lázár János hétfőn, napirend előtt a parlamentben közölte: mindennek előkészítésre két óra tárgyalási szünetet kér a házelnöktől, amit Kövér László elrendelt. Összeül délután a házbizottság is.

MTI

A kormánypárti frakcióvezető beszédében - Schmitt Pál lemondására reagálva - köszönetet mondott a köztársasági elnöknek a munkájáért. Mint mondta, "ez a tisztelet kijár az elnöknek, ez a tisztelet kijár az intézménynek, és kijár annak a munkának, amit az elmúlt két esztendőben végzett". Lázár János - ellenzéki képviselőkhöz fordulva - hozzátette, reméli, ezek után sem akarják úgy megváltoztatni a történelmet, mintha Magyarország elnökének nem lenne alkalmas az, aki megnyert két olimpiát, aki a legtöbbet tette szervezőként a XX. században a magyar sportéletért, aki évtizedekig vezette a Magyar Olimpiai Bizottságot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik elismert vezetőjeként és európai parlamenti képviselőként is dolgozott. "Igenis méltó volt Schmitt Pál erre a tisztségre, és ezt be is bizonyította az elmúlt két esztendőben" - húzta alá, megjegyezve, senki nem gondolhatja komolyan, hogy Magyarországon a sportról Schmitt Pálnál bárki is többet tudna, ahogyan azt sem, hogy egy egyetemi doktori disszertáció megírása problémát jelenthet az olimpiai mozgalom egyik vezetőjének, egy olimpiai bajnoknak.

A kisdoktori dolgozat kétségtelenül - folytatta - egy becsületbeli üggyé vált, de a Fidesz álláspontja az, hogy ebben az ügyben az Országgyűlésnek nem volt szerepe, mert a törvények kimondják, mikor léphet, mikor kell fellépnie a Háznak az államfővel szemben. Schmitt Pál hivatali munkájával kapcsolatban az elmúlt három hónapban egy mondat kritikát sem hallott senkitől - fűzte hozzá Lázár János.

Felszólalásában egyúttal szorgalmazta a rendszerváltás előtt és annak éveiben szerzett tudományos címek megvizsgálását, a doktori jogok felülvizsgálatát. Ezt szerinte a vezetőkkel kell kezdenie a tudomány világának.

Kitért Tulassay Tivadarnak, a Semmelweis Egyetem rektorának lemondására is, és azt mondta, senki nem vonta meg a bizalmat az egyetemi vezetőtől, hiszen amúgy is távozott volna hivatalából. "A rektor úrnak három hónap múlva lejár a mandátuma. Ezt mint egy komoly egyetem vezetőjeként végig kell dolgoznia, nem futamodhat meg sem ebben az ügyben, sem az előtte álló három hónapi munka elől. Ez nem a bizalom megvonása, hanem a munka elvárása" - közölte a frakcióvezető.

Lázár János felszólalása után Schmitt Pál parlamenti dolgozószobájába ment Kövér László házelnökkel együtt, ahol már Orbán Viktor miniszterelnök is ott van. Volt az államfői szobában Giró-Szász András kormányszóvivő és Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!