Belföld

2012.01.05. 16:23

Szócska: hosszú távú bérmegoldásokat keresünk

Az orvosokat és a szakdolgozókat egyaránt érintő fenntartható, hosszú távú bérmegoldásokat keresnek az egészségügyben - jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján csütörtökön.

MTI

Mint mondta, többek között a szakmai szervezetekkel, érdekképviseletekkel és az egészségügyben dolgozó köztestületekkel tartott első egyeztetésen a tárgyalások kereteiben állapodtak meg.

Szócska Miklós kifejtette: a most kezdett tárgyalások lehetőségét az adta meg, hogy az elmúlt évben keletkezett, összesen 65,5 milliárd forintos többletforrást céltudatosan használták fel az egészségügyben. Ennek utolsó részlete volt az a 27 milliárd, amely a kórházak lejárt szállítói tartozásállományának rendezését tette lehetővé. Ennek köszönhetően realitássá vált a "mindent a bérekre" jelszavuk - tette hozzá Szócska Miklós.

Az államtitkár megjegyezte: nem csak az állam, az intézményvezetés is nagyon sokat tud tenni az egészségügyi dolgozók megtartása érdekében.

Szócska Miklós azt mondta: továbbra is tartja magát ahhoz, hogy amíg a tárgyalások folynak, részleteket nem közöl, és a többi résztvevőtől is ezt kérte. Az államtitkár annyit mondott: a megjelent szakmai szervezetektől azt kérte, hogy néhány modellszámítással segítsék az államtitkárság munkáját. Hozzátette: a tárgyalások nem állnak meg a bérek kérdésénél, a szakképzési rendszert is át kell szervezni.

Szócska Miklós a sajtótájékoztatón ismét megköszönte a szakmától kapott három hónapos türelmi időt, amely alatt tárgyalhatnak arról, hogy a rendelkezésre álló forrásokat miként használják fel az egészségügyi humánerőforrás-krízis kezelésének első lépéséihez. Azon dolgoznak, hogy ami azonnal megtehető, azt tegyék meg, de kiemelte: "egy stratégiai forrásteremtő tanácskozás nem egynapos történet".

Az államtitkár azt mondta: 30,6 milliárd forint már rendelkezésre áll, és a különböző hatékonyságnövelő beavatkozásokból további 10 milliárdot remélnek.

A közelmúltban a magyar jogrendbe is beillesztették azt az egységes uniós szabályozást, amely szerint bármilyen, Európai Unión kívüli országból származó egészségügyi diplomásnak, aki megszerezte az unión belüli munkavállaláshoz szükséges kék könyvet, a bére - szakmai gyakorlattól függetlenül - minimum 246 ezer forint. Ezzel kapcsolatban az államtitkár azt mondta: szerencsétlen dolog, hogy ez éppen most jelent meg, zavart okozva.

Szócska Miklós a csütörtöki sajtótájékoztatón bejelentette azt is, hogy az elmúlt év végi többletforrásokon kívül újabb 1 milliárd 450 millió forintos pályázatot írtak ki mintegy hatvan mentőautó vásárlásra. Mint fogalmazott: azt szeretné elérni, hogy "államtitkár a jövőben ne dicsekedhessen azzal, hogy mentőautót ad át, legyen a világ legtermészetesebb dolga, hogy amortizációs ütemben cserélik a mentőautókat".   

Az egészségügyi dolgozók anyagi helyzetének javítását célzó tárgyalások jövő szerdán folytatódnak - mondta az államtitkár.

A Magyar Rezidens Szövetség tavaly május végén indította el akcióját, amelynek keretében az orvosok év végéig helyezték letétbe felmondóleveleiket annak érdekében, hogy a kormányzat mielőbb tegyen érdemi lépéseket az ágazatban dolgozók anyagi és munkakörülményeinek javításáért.

Papp Magor, a szövetség elnöke a múlt csütörtökön Szócska Miklóssal folytatott tárgyalása után azt mondta: a teljes orvostársadalmat érintő alapbérrendezésre vonatkozó ajánlatot kaptak az államtitkártól. Pénteken bejelentette: úgy döntöttek, hogy átmenetileg három hónapra felfüggesztik a letétbe helyezett felmondólevelek élesítését.

Szócska Miklós ezután azt mondta: tárgyalássorozatot kezd az ágazati intézményvezetőkkel, szakmai szervezetekkel és a beszállítókkal arról, hogy az ágazatban rendelkezésre álló több mint 30 milliárd forintos forrást hogyan tudnák a leghatékonyabban felhasználni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!