Belföld

2011.12.08. 19:19

Közel 80 milliót követel Dávid Ibolyától az MDF jogutódja

Megkezdődött a Fővárosi Bíróságon csütörtökön az a kártérítési per, amelyben az MDF jogutódja, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség több millió forintot követel Dávid Ibolya volt pártelnöktől, a felperes által előnytelennek talált szerződések miatt.

MTI

A per mintegy húsz szerződést érint, zömük az MDF európai parlamenti, illetve országgyűlési választási kampányához kapcsolódik, de szerepel köztük egy piackutató céggel kötött négy szerződés és egy munkaerő-közvetítéssel kapcsolatos is.

A felperes eredetileg mintegy 77 millió forintot kért Dávid Ibolyától kártérítésként, ám a tárgyaláson módosította keresetét. A piackutató céggel kötött négy szerződésből ugyanis csak egyet írt alá a volt pártelnök, a másik három dokumentumot Herényi Károly jegyezte. A volt országgyűlési képviselőt ezért másodrendű alperesként nevezte meg a tárgyaláson a párt jogi képviselője. Herényitől 23 millió forint kár megfizetését kéri a párt.

A munkaerő-közvetítővel kötött szerződés esetében – amely egy gépkocsivezető havi 350 ezer forintért történő munkaerő-kölcsönzéséről szólt – a szerződés jogosságát vitatja a párt.

A csütörtöki tárgyaláson a bíróság hiányosnak találta a keresetet, annak pontosítására hívta fel a felperest. Azt kérte, jelölje meg, mely összegek lettek ténylegesen kifizetve, illetve mely szerződések érvényesek, s melyek nem. A tárgyalást jövő áprilisra napolta el a bíróság.

Csütörtökön ez a per volt a második, amelyben az egykori MDF jogutódja kártérítést követel. A másik eljárásban Bokros Lajostól, az MDF színeiben európai parlamenti mandátumot szerzett képviselőtől követel több millió forint kártérítést a Jólét és Szabadságság Demokratikus Közösség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!