Belföld

2011.11.24. 19:10

Igazságügyi csúcstalálkozó Veszprémben

Második alkalommal rendezték meg a Közép-európai igazságügyi csúcstalálkozót.

Napló

Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a közép-európai együttműködés erősítésére hozta létre a Közép-európai igazságügyi csúcstalálkozót. A májusi ülésen  az akkor esedékes soros magyar uniós elnökség prioritásairól esett szó, a mostani találkozón olyan kérdések vannak napirenden, amelyek a részt vevő országok  jogalkotási folyamatához nyújtanak segítséget, a regionális együttműködést szolgálják.

Májusban a visegrádi négyek és Horvátország igazságügyi miniszterei magyar kezdeményezésre egyetértési nyilatkozatot írtak alá  az igazságügyi képzés területén megvalósuló  közép-európai regionális együttműködésről. A  november 24-25-ei, a Villa Mediciben tartott találkozón a hat ország tárcájának képviselői az együttműködés konkrét formáiról állapodnak meg. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az ülésen javaslatot tesz az együttműködésre a nyelvi képzés területén, szakemberek számára csereprogramok indítására és a távtanulás megszervezésére, amelybe a régió igazságügyi tárcáit vonnák be.

A miniszteri tanács napirendjént szerepel a fizetésképtelenségi eljárásokkal kapcsolatban a felszámolók szerepe és felügyelete, illetve a bűncselekmények  áldozatainak védelme és támogatása. Időszerű egy új, európai szintű áldozatsegítési jogszabály elfogadása. Az úgynevezett budapesti útiterv azt határozza meg, az áldozatvédelem terén milyen jogszabályok szülessenek az unióban - írja a naplo-online.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!