Belföld

2011.11.25. 12:44

Elrendelték Szima Judit előzetes letartóztatását

A Kaposvári Nyomozó Ügyészség kezdeményezte a csütörtökön ismét őrizetbe vett Szima Judit előzetes letartóztatását - közölte a Somogy Megyei Főügyészség pénteken.

MTI

A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) főtitkárának ismételt őrizetbe vételéről már aznap, csütörtökön tájékoztatott a főügyészség, ám részleteket akkor nem közöltek. 

"A Kaposvári Nyomozó Ügyészség Szima Judit őrizetbe vételét rendelte el, mert a vele szemben elrendelt lakhelyelhagyási tilalmat megszegte, bizonyítási eszközt hamisított, ezen túlmenően megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén további tanúk befolyásolásával, illetve tárgyi bizonyítási eszközök, okiratok megsemmisítésével, meghamisításával meghiúsítaná, megnehezítené a bizonyítást" - írta a főügyészség pénteki közleményben, amelyben a nyomozás eddig fejleményeiről is tájékoztatnak.

E szerint a Kaposvári Nyomozó Ügyészség ez év június 2-án "konkrét adatokkal alátámasztott feljelentés alapján hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt rendelt el nyomozást a TMRSZ működése során elkövetett cselekmények miatt ismeretlen tettes ellen".

Mint hozzátették, még aznap - jelentős értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás, valamint jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűncselekmények megalapozott gyanújával - őrizetbe vették Szima Juditot, a szakszervezet főtitkárát, majd szeptember 19-én "munkáltatással összefüggésben elkövetett, az adóbevételt nagyobb mértékben csökkentő adócsalás" bűntettével is meggyanúsították. Öt nappal később a sikkasztás vonatkozásában a nyomozó ügyészség a gyanúsítást módosította "jelentős értékre, folytatólagosan, üzletszerűen és részben bűnszövetségben elkövetett" bűncselekményre.

Ezen túlmenően a nyomozó ügyészség többrendbeli, az adóbevételt nagyobb mértékben csökkentő adócsalással, jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettével, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével is gyanúsítja a TMRSZ főtitkárát - írta közleményében a Somogy Megyei Főügyészség, hozzátéve: a nyomozás több szálon, más bűncselekmények gyanúja miatt, több szakértő bevonásával tovább folytatódik, a bűnügyben Szima Juditon kívül eddig három embert hallgattak ki gyanúsítottként.

A nyomozó ügyészség júniusban is kezdeményezte Szima Judit előzetes letartóztatását. A Kaposvári Városi Bíróság a szakszervezeti vezető ellen június 6-án lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el, Létavértesre vonatkozóan.

Vadócz Attila, a Somogy Megyei Bíróság sajtószóvivője pénteken az MTI érdeklődésére elmondta: a nyomozó ügyészség kezdeményezése alapján a TMRSZ főtitkárának az előzetes letartóztatásba vételéről a bíróság vasárnap dönt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!