Belföld

2011.09.27. 15:37

Szócska javítana a rezidensek élethelyzetén

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár még ezen héten megkeresi a rezidenseket azon javaslataival, amelyekkel, mint mondta, javíthat élethelyzetükön.

MTI

Az államtitkár kedden tartott sajtótájékoztatót Budapesten, amikor a Magyar Rezidens Szövetség azzal a céllal indult országjáró körútra, hogy az év végéig minél többen helyezzék letétbe felmondólevelüket annak érdekében, hogy a kormányzat tegyen érdemi intézkedéseket az orvosi bérek és munkakörülmények rendezésére.

Szócska Miklós a rezidensek akciója kapcsán azt mondta, komolyan veszi az elvándorlás problémáját, azt viszont nem tudja elképzelni, hogy egyik napról a másikra háromezren "ugranak" majd át a határokon.

Az államtitkár arra is kitért, a "felmondóleveles" akciótól eltekintve sok más ügyben együttműködnek a rezidensekkel. Ennek eredménye egyebek mellett az is, hogy a szövetséggel közösen átdolgozott ösztöndíjprogramra már két hét alatt 124-en jelentkeztek.

Hangsúlyozta: az idén, mostanáig, 829-en kértek a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt, ami nagyjából a tavalyi adatokhoz hasonló, így "a migráció nem mutat növekvő tendenciát". Ezzel együtt az idén már most többen, 459-en jelentkeztek szakorvosképzésre, mint tavaly, amikor 421-en rezidens lépett be a szakorvosi képzésbe - tette hozzá.

Szócska Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy a rezidensek helyzetének rendezésekor háromezer ember sorsáról beszélnek, mellettük viszont ott van még mintegy harmincezer gyakorló orvos és százezer szakdolgozó is.

Mint kiemelte, az egészségügyi dolgozók anyagi helyzetének rendezésére már az idén is több program valósul meg. Ilyen például a rezidenseknek szóló százmilliós nagyságrendű ösztöndíj, valamint a szakorvosok és szakdolgozók számára kiírt 13 milliárd forintnyi uniós forrású pályázat. Ezek mellett a népegészségügyi termékdíjból erre az évre 3 milliárd forintos, a jövő évre pedig 15-20 milliárdos bevétellel számolnak, amelyeket az egészségügybe, azon belül is elsősorban a bérekre forgatnak majd vissza – hangsúlyozta Szócska Miklós.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!