Belföld

2011.09.02. 12:03

Becsengettek: megkezdődött a 2011/2012-es tanév

Csütörtökön becsengettek az iskolákba, a 2011/12-es tanév hivatalosan is elkezdődött. Sok helyen azonban nemcsak az elsőévesek számára jelentett újdonságot az idei tanévnyitó.

Sinkovics Eta

Számos településen más fenntartóval vagy átalakult szervezeti formában vágtak neki a kezdésnek. Kehidakustányban csütörtökön délelőtt optimista hangulatban tartották a tanévnyitóval egybekötött első tanítási napot, aminek keretében kiosztották a tankönyveket, a diákok találkoztak egymással, tanáraikkal. Ma pedig a hagyományokat folytatva, erdei iskolával kezdik a tanévet. Újdonság mégis akad, ugyanis szakítottak a Suli Harmónia Alapítvánnyal - négy évig tartoztak hozzájuk -, s a református egyház fenntartásában működnek tovább.

Az előzményekről Lázár István polgármester elmondta, a kustányi településrészben a dunántúli református egyházközösség idősek otthonát hozott létre, és amikor bajba került az iskola, Bellai Zoltán, az egyházkerület püspöki tanácsosa segítése sokat jelentett számukra.


- Természetesen hosszas egyeztetések, előkészítések előzték meg azt a tényt, hogy szeptember elsejétől a kaposvári Lórántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium Deák Ferenc Általános Iskolája vagyunk, ami nagy örömünkre szolgál. Minden szülő aláírta, hogy egyházi iskola legyünk. Ez azt jelenti, hogy az egyház alkalmazza a pedagógusokat, a normatíva és a bekerülési költség közötti összeget, a dologi kiadásokat pedig az önkormányzat fizeti - utalt a költségek megoszlására a polgármester.

Közben az iskolában nyüzsögtek a diákok, elfoglalták helyüket a tantermekben, átvették a tankönyveket. Magasházi Levente az első osztályt kezdi.

- Nem annyira, de azért igen - adott talányos választ az iskolavárással kapcsolatos érdeklődésre. Az anyuka, Kemecsei Éva elmondta, semmi kifogásuk az egyházi fenntartás ellen, mi több, kisfiuk az egyetlen református vallású az iskolában.

Kehidakustány a zalaegerszegi református gyülekezet szórvány területéhez tartozik. Török Zoltán lelkész ugyancsak hangsúlyozta, Zalában ez az egyetlen oktatási intézmény tartozik a református egyházhoz.

Molnár Tímea, a kaposvári intézmény igazgatója jól működő kisiskolaként jellemezte a kehidakustányit.

- Igyekszünk heti rendszerességgel a kapcsolatot tartani, s inkább az irányításban lesz feladata a kaposvári vezetőségnek. A nevünket adtunk az intézményhez, illetve fontos az egyháziasság, a szakmai munkába nem szólunk bele. Mivel római katolikus faluról van szó, nem célunk, hogy erőszakosan reformátussá tegyük. A szárnyaink alá vettük ugyan az iskolát, de a hitoktatást római katolikus hitoktatással szeretnénk biztosítani. A szülők eldönthe-tik, ezt választják, vagy etikát tanul a gyermekük. A református jelenlét a reggeli áhítatok, az énekek, egy-egy ünnepség kapcsán mutatkozik meg.


Az iskola létszáma hatvan körüli - az elsősök száma 11 -, a környékbeli településekről is érkeznek ide diákok.

- Az alapítványi rendszerhez képest anyagi és gazdasági oldalról nagyobb stabilitást látok az egyházi fenntartással, illetve iskolánkban megjelenik a keresztény értékrend, ami biztos, hogy nem lesz kárunkra - emelte ki a legfőbb változásokat Kánnár Zsolt igazgató. - Azt azonban az első perctől hangsúlyoztuk, nem erőszak, nem kell holnaptól mindenkinek templomba járnia - hangsúlyozta. Egyébként számára nem furcsa az egyházi iskola, maga is a győri bencésekhez járt.

- Bizakodóak vagyunk, bizakodva várjuk az új tanévet - tette hozzá.

- Örülünk, hogy megmaradunk, végig optimisták voltunk - mondta Tóth Istvánné első osztályos tanítónő.

Szerencsére nem kísérte gond a zalaegerszeg-andráshidai Öveges általános iskola tanévkezdését, ahol 348 diák kezdte meg tanulmányait. Tegnap már tanítási napot tartottak, a csengőszó órára hívta, illetve szünetre bocsátotta a gyerekeket, akik közül ötven elsős ült az iskolapadokba.

- Teljesen felújított osztálytermek várták a kisdiákokat, a kevés összegből, szülői segítséggel, mindannyiunk összefogásával sikerült szép környezetet teremteni részükre - tájékoztatott Domján István igazgató.

Benyitottunk a nyolcadikosokhoz, Simon József tanár úr az első földrajzórát tartotta. Ami abból állt, hogy átbeszélték az év során átveendő tananyag témáit.

Az első A. osztályosoknál Véberné Egyed Mariann és Sümeginé Horváth Anita tanítónők elmondták, ismerkedéssel telik az első nap az iskolában. Ismerkednek a kisdiákok egymással, a különböző termekkel, a környezettel...


- Most a negyedik óránál tartunk, kicsit fáradtak, szeretnének játszani, ebédelni. Furcsa nekik, hogy padban kell ülni, hogy mindenhová együtt megyünk, az időt be kell tartani. Ebéd után lesz csendespihenő, meseolvasással, rajzolhatnak, és természetesen nagy vágyuk, hogy kimenjünk az udvarra, a játszótérre - sorolta Sümeginé Horváth Anita. - Ez a suli a legjobb, mert az ennivaló is finom, meg az osztály is szép - jelentkezett Tuboly Zsombor, hogy hangot adjon elégedettségének.

Csütörtökön 4 kis elsős, összesen 48 gyermek kezdhette meg a tanévet a hahóti általános iskolában. Ottjártunkkor éppen ebédeltek a gyerekek, akik láthatóan semmit nem tudtak abból, hogy mi történt iskolájuk kapcsán az elmúlt időszakban. Mint arról lapunk is beszámolt: az önkormányzat először úgy döntött, hogy megszünteti az iskolát, mert nem tudja fizetni a működtető Suli Harmónia Alapítvány részére a fenntartáshoz szükséges hozzájárulást. Majd a lakosság kérésének eleget téve mégis úgy határozott: a szülőkkel közösen továbbra is vállalják a működéshez kapcsolódó finanszírozást.

- A Hahót Iskolájáért Alapítvány havonta összegyűjti a szülők hozzájárulásait, amit a megállapodás szerint az önkormányzat kiegészít az alapítvány által kért mértékre - tudtuk meg Sósné Ferencz Ottília intézményvezetőtől. - A szülői hozzájárulás összege nem fix, mindenki annyit ad, amennyit tud, ha ötezret havonta, akkor annyit, de természetesen lehet kevesebb és több is a támogatás. Azt, hogy marad-e az elszántság a tanév végéig, ki tudják-e fizetni a szülők minden egyes hónapban ezt a pénzt, nem tudom, csak remélem. Én bízom a falu lakóiban...


Az intézményvezető hozzátette, tavaly tanév végén még 56 tanulóval tervezték a most szeptemberi indulást, ám a kialakult bizonytalanság miatt pár szülő elvitte gyermekét más intézménybe. A suli életben maradásának terheiből a technikai dolgozók is kiveszik a részüket, ugyanis a karbantartó és az iskolatitkár foglalkoztatására a korábbi 8 óra helyett csak 4 órában lesz lehetőség.

Póczakné Kiglics Orsolya két gyermeke, a másodikos Csenge és az ötödikes Orsi tanul az iskolában. Mint azt elmondta, tapasztalatai szerint sok szülő örömmel fogadta, hogy nem kell más településre (Zalaszentbalázsra, Felsőrajkra, vagy esetleg Nagykanizsára) hordani gyermekeiket. Azt viszont sérelmezték, hogy a pozitív önkormányzati döntés után néhányan megpróbálták arra rávenni őket: vigyék inkább Zalaszentbalázsra a nebulókat...

Szabó Zsolt polgármester úgy véli, dicséretes, hogy a település így összefogott, ám vannak kételyei a folytatást illetően.

- Kérdés, hogy végig kitart-e a mostani lendület - jelezte aggályát. - Meglátjuk, megy-e a dolog így, s azon is sok múlik majd, hogyan szerepel az önkormányzat az őszi önhiki-pályázaton...


Iskolarendőr program idén is
Folytatódik a 2008 szeptemberében útjára indított iskola rendőre program, hangzott el tegnap a rendőr-főkapitányságon. Eddig 99 oktatási intézmény kapcsolódott be a közlekedési balesetek, bűncselekmények megelőzését célzó programba. A tanévkezdéshez kapcsolódóan szeptember végéig megyénkben kéttucatnyi oktatási intézmény közelében rendőrök és polgárőrök segítik a közlekedést reggel és délután.  


Szerintem (Sinkovics Eta jegyzete)
Azt hittem, az élményt senki nem veheti el tőlük. Az első osztályosok iskolába készülődésének lázát, a gondolattal való barátkozást – ebbe az épületbe fogok járni. S akkor arról lehet olvasni, hogy az országban van olyan település, ahol kilenc roma gyermeknek nincs hol kezdenie az iskolát, a kijelölt települések egyike sem tudja befogadni őket. Meglehet, mára megoldódott a probléma, de szégyen, hogy megtörténhetett. Mintha a gyerekek – és az iskolájukat veszített többiek is – tehetnének bármiről. Már az indulásnál hátrányba kerülnek. Lelkileg mindenképpen. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!