Belföld

2011.06.23. 09:07

EU-elnökség - sikernek bizonyult a magyar EU-elnökség

Győri Enikő európai uniós ügyi államtitkár szerint "nem könnyű" kezdet után márciusban teljesen megváltozott Magyarország most végéhez közeledő EU-elnöki tevékenységének megítélése, a múlt heti európai parlamenti (EP-) meghallgatásokon és a szerdai plenáris ülésen elhangzottak pedig egyértelműen azt igazolják, hogy a brüsszeli intézményeknél sikeresnek ítélik a magyar félévet.

MTI

 
 Brüsszelben szerdán újságírókkal beszélgetve az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy mások mellett José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke, továbbá - pártállástól függetlenül - tekintélyes EP-képviselők is méltatták az elnökség munkáját és gratuláltak eredményeihez.
   
Az elnökség eleje nem volt könnyű, mert "bizonyos politikai megfontolások dominánsnak bizonyultak" - ismerte el Győri Enikő, elsősorban a médiatörvény körüli vitára célozva, ám véleménye szerint miután márciusban az elnökség a tagországok kormányait képviselő tanácsban fontos gazdasági döntéseket tudott kijárni, megítélésében fordulat állt be.

   
Most már az Európai Bizottság és az EP képviselői mondják, hogy sikeres volt az elnökség - emelte ki.
   
Úgy vélte, a siker egyik titka, hogy az elnökséggel megbízott csoport elkötelezett, fiatal és nagy munkabírású volt.
   
Hangoztatta azt is: a kormány soha nem presztízskérdésként kezelte az uniós elnökséget, hanem a feladatokra koncentrált. Külön figyelmet fordított arra, hogy teljes mértékben tiszteletben tartsa az uniós szabályokat és az egyes intézmények illetékességét. Ezt a megközelítést az államtitkár véleménye szerint érezhetően elismerték az egyes intézmények.
   
Győri Enikő úgy vélte: egy-két kérdésben messzebb is lehetett volna jutni, például az úgynevezett új élelmiszerek uniós szabályozásának területén, de ezek sem az elnökségen múltak, mert az megtette, amit tehetett.
   
Az MTI kérdésére válaszolva úgy ítélte meg ugyanakkor, hogy más témákban, például a schengeni övezet bővítésében az elnökség messzebb jutott, mint amire számítani lehetett. Románia és Bulgária Schengen-csatlakozásával kapcsolatban ugyanis már az elnökség kezdete előtt, a múlt év végén ismeretessé vált az a német-francia álláspont, amely szerint nem járulnak hozzá az övezet gyors bővítéséhez. Júniusban viszont a belügyminiszterek egyhangúlag állapították meg, hogy a belépés technikai feltételeit mindkét ország teljesíti, ráadásul közeli határidőt is kijelöltek a döntésre.
   
Ami a csütörtöki és pénteki állam- és kormányfői EU-találkozót illeti, Győri Enikő kiemelte, hogy a szerdai plenáris vitában több felszólaló már előre történelminek nevezte azt, egyebek mellett a horvát csatlakozási tárgyalások lezárásáról várható döntés miatt. Úgy vélte, a kiemelt magyar  célok közé tartozó uniós romastratégia és Duna-stratégia legfelsőbb szintű jóváhagyásakor nem várható vita, ugyanakkor nehéz eszmecserére számít a gazdasági témáknál. Ez utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta: a magyar elnökség hozzájárult ahhoz, hogy az unió a tervezett menetrendnek megfelelően le tudta zárni az európai szemeszter néven megújított koordinációs folyamatot, és - megint csak európai bizottsági és EP-képviselői értékelés szerint - megtette, ami lehetséges volt a válságmegelőzést és pénzügyi stabilitást szolgáló hat jogszabály kidolgozásának ügyében is.
   
A szerdai EP-vitában Győri Enikő beszámolt a magyar elnökség által elért legfrissebb eredményekről is, így például arról, hogy sikeresen lezárult az EU külső határainak védelmét segítő ügynökségnek, a Frontexnek a megerősítésére vonatkozó uniós intézményközi tárgyalás, amiért köszönetet mondott a parlamentnek. Ugyanígy - tette hozzá - sikerült megállapodni az EP-vel abban, hogy megnövelik az Európai Beruházási Bank hitelezési kapacitását.
   
"Azt gondolom, hogy ez nagyon fontos az észak-afrikai országok helyzetének rendezéséhez" - jegyezte meg.
  
  A plenáris vitában Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselő a gazdasági kormányzásról szóló hatos jogszabálycsomaggal kapcsolatban azt mondta: a magyar szakembereket és diplomatákat a legnagyobb elismerés illeti, mivel óriási munkát végeztek, sikerült egy-két kérdésre leszűkíteni a nézeteltéréseket a Tanács és az Európai Parlament között.
   
"A tárgyalások továbblendítéséhez a magyar kormánynak a legmagasabb szinten kellene kompromisszumot teremtenie. Kérdéses azonban, hogy ehhez rendelkezik-e elegendő politikai tőkével Orbán Viktor kormánya. Képes-e hitelesen érvelni a gazdasági kormányzás megerősítése mellett az a Matolcsy György, aki nyilvánosan és durván támadta az európai szemesztert?" - tette fel a kérdést Tabajdi.
  
  Győri Enikő válaszában visszautasította az MSZP-s politikus szavait. Szerinte az EP gazdasági bizottságában tartott meghallgatáson "kissé más volt a hangulat", mint amiről Tabajdi beszélt.
  
  "A hatos csomagot úgy adjuk át most az Európai Tanácsnak, hogy a magyar elnökség mindent elkövetett a megállapodás érdekében, ezt kimondta Barroso elnök úr, és kimondták az ön kollégái ebben a Házban a bizottsági üléseken" - válaszolta Tabajdi Csabának a magyar EU-ügyi államtitkár.
  
  Pelczné Gáll Ildikó néppárti EP-képviselő a plenáris vitában a gazdasági jogszabálycsomaggal kapcsolatban úgy vélekedett: óriási az uniós intézmények felelőssége azt illetően, hogy "folytatják-e a rossz gyakorlatot, amely a stabilitási és növekedési paktum fellazításához és közvetetten a válsághoz is vezetett, vagy véget vetnek a rossz alkuk és a tagállami szintű megegyezések politikájának, és végre teret engednek annak az új gazdaságpolitikai

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!