Belföld

2011.05.13. 09:44

Jótékony célja árverezik el Sólyom László egykori elnöki ajándékait

Elárverezik jótékony célra azokat az ajándékokat, amelyeket Sólyom László köztársasági elnöki tisztsége betöltésének ideje alatt államfőként kapott. Az aukció bevételét a bakonyszücsi Daganatos Betegek Rehabilitációs Otthona kapja.

MTI

 
Összesen 350 tétel kerül kalapács alá a május 23-i árverésen a fővárosi Nagyházi Galéria és Aukciósházban. A kikiáltási árak ezer és háromszázezer forint között mozognak, ezzel szeretnék biztosítani, hogy minden segíteni vágyó találjon neki megfelelő cikket - mondta el Nagyházi Csaba, a galéria tulajdonosa csütörtökön.
   
A kikiáltási árak alapján a végösszeg legalább 3,8 millió forint lesz.
   
A teljes bevételt a Pápa közelében lévő Bakonyszücsön működő Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona kapja. Az idén huszonkettedik évébe lépő Második Otthon projekt a daganatos betegségben szenvedők, elsősorban a beteg gyerekek rehabilitációját segíti.
   
Sólyom László volt köztársasági elnök az aukciót beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, a 2005 és 2010 között kapott ajándékok rendkívül sokszínűek, bár az eladásra kínált lista nem teljes: a könyveket például, amelyeket elnöksége ideje alatt kapott, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak adományozta.
   
Az otthon vezetője, Bakos-Tóth Márta elmondta, a gyerekek orvosi és pszichológusi segítséggel a kezelések szünetében, illetve az intenzív terápia befejezése után sorstársaik körében gyógyulhatnak tovább.
   
Az intézményben nemcsak a betegeknek, hanem perifériára szorult testvéreiknek, a krízishelyzetben lévő szülőknek is segítséget nyújtanak. A családoknak lehetőségük van rá, hogy együtt legyenek Bakonyszücsön.
   
Sólyom László kiemelte: a Második Otthon sok csodálatos gyógyulás és sajnos esetenként tragédiák színhelye is. Komoly szakmai hátterű intézményről van szó, amely nagyon fontos munkát végez. A otthonba érkező gyerekek nem kórházi körülmények és fehér ruhás orvosok között pihenik ki  a kezelések fájdalmait, hanem családjuk és sorstársaik körében tanulva és játszva térhetnek vissza a mindennapi életbe - mondta el az egykori államfő.
   
Az árverés teljes katalógusa látható a www.nagyhazi.hu internetes oldalon. Az eladásra kínált tárgyak személyesen is megtekinthetők a galériában május 13. és 20. között.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!