Belföld

2011.05.20. 06:38

A magyar tart az adóhatóságtól

Tudományosan alátámasztott tény, hogy a magyar tart az adóhatóságtól - írta pénteki számában a Népszabadság az ELTE Társadalomtudományi Karának reprezentatív kutatására hivatkozva annak apropóján, hogy péntek a határideje a 2010-es évi személyijövedelemadó-bevallások benyújtásának.

MTI

A társadalmi konfliktusok és azok hátterének vizsgálatát célzó kutatás szerint a magyar lakosság a romáktól tart a legjobban, második helyen a Magyar Gárda szerepel, melyet az adóhatóság követ.
   
Az adóhatósággal kapcsolatos eredményekről Tausz Katalin, az elemzés egyik készítője, az ELTE Szociális Munka és Szociálpolitikai tanszékének vezetője azt nyilatkozta a lapnak: a nem, a kor, az iskolai végzettség, a lakóhely mérete, illetve az egy fogyasztóra eső jövedelem közül leginkább a kor és a jövedelem befolyásolja az adóhatósággal szembeni félelmet. A magasabb jövedelműek és a fiatalok tartanak jobban a hivataltól, de az eltérések nem túl nagyok.
   
A lap szerint a kutatásból az is kiderült, hogy aki tart az adóhatóságtól, az ugyanezt érzi a többi között a bírósággal, a rendőrséggel, a kormánnyal, vagy éppen az önkormányzattal szemben is. A kutatók szerint ez azt mutatja, hogy az emberek egy részében él egyfajta általános szorongás, amelynek mértéke nem függ attól, hogy mire vetíti azt ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!