Belföld

2011.02.04. 13:31

Diszkótragédia: benyújtotta a belügyminiszter a tűzvédelmi törvény módosítását

Pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek a belügyminiszter a kormány nevében a West Balkán szórakozóhelyen történt, három fiatal lány halálát követelő tragédia kapcsán javasolt első törvénymódosítást.

MTI

A parlament honlapján olvasható javaslat a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló, illetve az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvények módosítását kezdeményezi.
   
A tervezet szerint ezentúl a tűzvédelmi helyzetre kiható minden olyan tevékenységet, amely a létesítmény, az építmény, a helyiség vagy a szabadtér tűzveszélyességi osztályba sorolásának megváltoztatását teszi szükségessé, valamint a raktározás, termelés kapacitásának 15 százalékos növelését
eredményezi, a tevékenység megkezdése előtt legalább tizenöt nappal a  kezdeményező köteles bejelenteni a tűzvédelmi hatóságnál.
   
A másik változás, hogy a tűzvédelmi bírságok esetében késedelmi pótlékot vezetnek be, a mindenkori jegybanki alapkamathoz igazítva, ezt pedig adók formájában lehet majd behajtani.
   
Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön jelentette be, hogy a kormány több kormányrendelet- és törvénymódosítást tervez a West Balkánban történtekhez hasonló tragédiák elkerülése érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!