Belföld

2010.12.09. 13:09

Korrupcióellenes törvényjavaslatokat nyújtott be az LMP

Az LMP két, a korrupcióellenes küzdelmet segítő törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek - jelentette be csütörtöki, Scheiring Gáborral közösen tartott sajtótájékoztatóján a párt frakcióvezetője.

MTI

Schiffer András indoklásként elmondta, hogy véleményük szerint a korrupció elleni küzdelem egyik leghatékonyabb fegyvere az átláthatóság. Ezért javaslataikkal egyfelől azt szeretnék elérni, hogy minden érintett állami, illetve önkormányzati szerv záros határidőn belül tegye közzé a közpénzekkel összefüggésben kiírt pályázatokra beérkezett ajánlatokat, illetve az így megkötött szerződéseket.
   
Emellett úgy módosítanák a Btk.-t, hogy akár börtönbüntetéssel is sújtható legyen az a személy, akit felelősnek találnak a közérdekű adatok közzétételi kötelezettségnek elmulasztásában.
   
Az MTI kérdésére azt felelte, szeretnék, hogy a különböző közhatalmi pozíciót betöltő személyek, például a parlamenti vagy önkormányzati képviselők céghálója legyen elérhető, így váljon átláthatóvá, hogy a helyi vagy országos döntéshozóknak milyen gazdasági érdekeltségeik vannak.
   
Hozzátette, a törvényjavaslat igazodik a Btk. hatályos, közérdekű adattal való visszaélést büntető tételeihez, így alapesetben két évig terjedő szabadságvesztésről szólna. A minősített esetekben ez három évet is jelenthetne.
   
Szintén kérdésre válaszolva azt felelte, hogy a családtagok vagyonnyilatkozatának nyilvánosságra hozatalában nem alakítottak ki álláspontot, de a cégháló nyilvánosságra hozásához hozzátartozna a közvetlen rokonok érdekeltségeinek nyilvánossága is.
   
Kitért arra is, hogy az LMP módosítaná a gazdasági társaságok szétválásának szabályozását. Úgy fogalmazott, hogy a zavarosban halászó cégek egyik kedvelt átalakulási formája, amikor két jogutódra válnak szét. Mint mondta, így egy tollvonással meg lehet szabadulni a közösségi rendszabályokat semmibe vevő cégeket sújtó hátrányoktól.
   
Scheiring Gábor azt mondta, hogy ha a kormány érdemben kívánna tenni a korrupció ellen, akkor bezárná az ilyen kiskapukat.
   
A képviselő kijelentette, hogy meglátásuk szerint a kormánynak nincs antikorrupciós stratégiája, sőt "kifejezetten szembemegy azokkal az elvekkel és intézkedésekkel, amelyek szükségesek lennének a korrupció felszámolásához". Úgy fogalmazott, hogy a kormány kivonta a közérdekű adatokra vonatkozó törvény hatálya alól a többségi állami és önkormányzati tulajdonba tartozó társaságokat.
   
A politikus hangot adott annak a véleményének, hogy aki az állammal üzletel, annak vállalnia kell az átláthatóságot, a kormánynak pedig garantálnia kell, hogy a transzparencia feltételei az állami gazdálkodásban mindenütt érvényesüljenek.
   
Schiffer András kijelentette, hogy az érdemi állampolgári részvételt hiúsítja meg, ha "különböző közpolitikai döntéseket gyakorlatilag meg lehet vásárolni".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!