Belföld

2010.12.09. 07:49

Kilencszázezren a BAR-listán: hitel lakhatásra, fogyasztásra

Felkerülni könnyű: 90 napon túli, minimálbér mértékű hiteltartozás a belépő. Lekerülni tortúra: ha be is fizetjük a teljes adósságot, még 5 évig passzív státusban maradunk. Hitelt így sem, úgy sem kapunk.

Horváth A. Attila

 

Zalaegerszegen Fatér Imre autós telephelyén sorakoznak azok a visszavett járművek, amiket tulajdonosaik elfelejtettek leadni a banknak.

- Az egész megyéből ide, a telepre kerülnek azok az autók, amiket a részletekkel elmaradó tulajdonosok nem adnak le önként a bankoknak, ezért a rendőrség foglalja le azokat. Főleg akkor próbálják meg elrejteni a bank elől az autót, mikor a valós érték és a hitelösszeg között már óriási a különbség, és ennek befizetésére nem lát esélyt az adós. Előfordul például, hogy egy 1,5 millió forintos autó után 2,8 milliót követel a bank - így Fatér Imre, aki egy érdekes tendenciáról is beszámolt. Egyre többen hiányosan adják át az autót a rendőrségnek: kiszerelik és eladják az értékesebb alkatrészeket, ám ezzel nem sokat nyernek, mivel a bank ilyenkor üzemképtelen állapotban, azaz jóval kisebb áron hirdeti meg a járművet.

 

Autó nélkül persze lehet élni, ám otthon nélkül legfeljebb csak ideig-óráig. Márpedig lakásfronton robbani készül az a bomba, aminek a gyújtózsinórja a válság kezdete óta ég. Több mint negyedmillió ember áll jelenleg a kormány által meghirdetett, áprilisban lejáró kilakoltatási moratórium védelme alatt, s potenciálisan ennyien veszíthetik el lakásukat a tilalom feloldása után - ha addig nem születik hatékony megoldás. Egyes becslések szerint még nagyobbra is nőhet ez a szám:

- A lakosság körülbelül 10-15 százalékát veszélyeztetheti az ingatlan-végrehajtás a banki és a közüzemi tartozások miatt. A bankok már készülnek a papírmunkákkal, legfeljebb az ingatlanpiac lehet a gátja annak, hogy áprilistól százezres ingatlanállományt értékesítsenek, a lakók kiköltöztetése után persze - nyilatkozta lapunknak Kovács László, a Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodájának vezetője. Hozzátette: arról nincs adatuk, hogy Zalában hány ember utcára kerülését gátolja meg jelenleg a moratórium, de sok ügyfelük van a megyéből. (A PSZÁF érdeklődésünkre szintén azt jelezte, hogy a 105 ezer, 90 napon túli tartozást illetően nem rendelkeznek megyei kimutatásokkal.)

Kovács László szerint a közvetlen kormányzati beavatkozásra nincs anyagi lehetőség, a végrehajtási törvényt azonban lehetne finomítani. Például eltörölhetnék a végrehajtók 10 százalékos jutalékát, ezzel ugyanis csökkenne a kintlévőség. Mint mondta, az érdekképviseleti szervezet hétfőn komplex, 11 pontos javaslatcsomagot juttatott el az országgyűlési képviselőknek.

- A fő probléma az, hogy az ingatlanok értékét már túllépték a hiteltartozások. Mi már korábban javasoltuk, hogy a kormány hitelesmentő törvénycsomagjában tiltsa meg ezt a gyakorlatot, de a bankadó bevezetése miatt ez a pont végül kimaradt. A kilakoltatási moratóriumot eleve rossz megoldásnak tartjuk, mivel azt sugallta az adósoknak, hogy nem lehet gond. Az adósságot ugyanakkor nem fagyasztották be, tehát a tartozás ez idő alatt is nő - jelezte a szakember, aki szerint a fizetési morál tovább romlott a moratórium hónapjaiban.

Végül úgy fogalmazott: a korábban meghirdetett Nemzeti Eszközkezelő Társaságból (ami átvenné a bankoktól a lakástulajdont és a hiteltartozást is, majd bérbe adná a lakást az adósnak) valószínűleg nem lesz semmi, legalábbis erre utalnak a költségvetés számai. Az érdekvédők úgy tapasztalják, a bizonytalanság fizetési fegyelmezetlenséget szül, ezért mielőbb szeretnék látni a válságkezelés terveit.

- Tartunk tőle, hogy áprilisban szociális katasztrófa történhet - jegyezte meg.

 

 

Bár a központi hitelinformációs rendszerbe kizárólag hitelmulasztással lehet bekerülni, a kilakoltatási moratórium azokra is vonatkozik, akik például önkormányzati lakás bérlőjeként halmoznak fel lakbér-, közösköltség- vagy közüzemidíj-tartozást. Zalaegerszegen a probléma kardinális: a LÉSZ Kft.-hez tartozó csaknem 900 önkormányzati lakás 80 százalékánál jegyeznek kisebb-nagyobb tartozást, tudtuk meg Hardubé Judittól, a polgármesteri hivatal népjóléti osztályának vezetőjétől. Mint mondta, a kintlévőség meghaladja a 150 millió forintot, egymillió forint feletti hátralékot pedig 25-en halmoztak fel.

 

- 53 ügyet peresített a városi lakáskezelő, és október 31-ig 28 ügyet adtak át végrehajtónak. Egyébként 150 ezer forint feletti adósság esetén kötelező bíróságra vinni a követelést, addig a lakáskezelő hivatalos megkeresésekkel próbálja fizetésre bírni a hátralékos ügyfeleket - jelezte Hardubé Judit.

Jóllehet karácsony előtt még az érintettek is ritkábban rágódnak e problémákon (annál inkább azon, miből futja majd az ünnepre, ajándékra), nem árt szem előtt tartani, hogy az eladósodás szempontjából ez különösen rizikós időszak. A csábító áruhiteleknek is vannak ugyanis feltételei és következményei: ezek elbírálásakor szintén kizáró ok a khr-tagság, a kisebb adósságok törlesztésének elmaradásával pedig ugyanúgy helyet bérlünk magunknak a listán, mint például lakáshitelesként. Ráadásul (a PSZÁF adatai szerint) a többség éppen fogyasztási hitellel szerez aktív khr-es státust, hiszen aki megszorul, előbb általában kisebb hiteleinek fizetésével áll le, s csak legvégül hagy fel a lakástörlesztéssel.

Jóllehet karácsony előtt még az érintettek is ritkábban rágódnak e problémákon (annál inkább azon, miből futja majd az ünnepre, ajándékra), nem árt szem előtt tartani, hogy az eladósodás szempontjából ez különösen rizikós időszak. A csábító áruhiteleknek is vannak ugyanis feltételei és következményei: ezek elbírálásakor szintén kizáró ok a khr-tagság, a kisebb adósságok törlesztésének elmaradásával pedig ugyanúgy helyet bérlünk magunknak a listán, mint például lakáshitelesként. Ráadásul (a PSZÁF adatai szerint) a többség éppen fogyasztási hitellel szerez aktív khr-es státust, hiszen aki megszorul, előbb általában kisebb hiteleinek fizetésével áll le, s csak legvégül hagy fel a lakástörlesztéssel.

 

 

 

 

 

OLDALTÖRÉS: Bar-lista nem akadály?

 

 

 

Bar-lista nem akadály?
-Milyen szolgáltatást nyújtanak azok a cégek, melyek hirdetésükben feltüntetik: „Bar-lista nem akadály”? – kérdeztük a gyakori jelenségről Binder Istvánt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivőjét. – Ez klasszikusan a fogyasztóicsoport- szervező cégek „hívószava”. A PSZÁF idén ősszel jogszabály-módosítást kezdeményezett, melynek értelmében e tevékenységet a büntető törvénykönyvben tiltatná be, így a jövőben nem lehetne új fogyasztói csoportot létrehozni. E csoportok felügyelete amúgy nem tartozik a PSZÁF hatáskörébe (hiszen nem hitelt, hanem vásárlói jogot kínálnak), ezáltal nagyon korlátozottak a lehetőségeink. A Gazdasági Versenyhivatallal és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal együttműködve számos kiadványban hívtuk fel az ügyfelek figyelmét a fogyasztói csoportok kockázataira – válaszolta a szóvivő. Mint mondta, elképzelhető, hogy egyes hitelközvetítők is megjelentetnek ilyen tartalmú hirdetéseket, ám a valóságos hitelbírálatnál a khr-ben szereplő ügyfelek aligha kaphatnak hitelt. Ez a pénzügyi válság kezdete óta nemcsak a bankoknál, de a pénzügyi vállalkozásoknál is nagy valószínűséggel kizárható a jelentős kockázat miatt. Ha mégis történne hitelezés (ez a passzív ügyfeleknél lehetséges, azoknál, akik a korábbi késedelmes kölcsönt már visszafizették, ám még 5 évig a khr-listán szerepelnek), akkor az csak megerősített fedezetekkel, például jelentős értékű ingatlannal és a szokásosnál drágább THM-mel képzelhető el. Binder István végül arra figyelmeztetett: a kilakoltatási moratóriumtól függetlenül az ügyfeleknek eleget kell tenniük szerződéseikben vállalt fizetési kötelezettségüknek.

 

OLDALTÖRÉS: Szerintem

 

 

 

Szerintem (jegyzet) 
  
Adósok tízezrei lélegezhettek fel, mikor a nyáron a kormányfő bejelentette: megalakítják a nemzeti eszközkezelőt, ami majd átveszi a bankoktól a fizetésképtelen adósok lakáshiteleit és a tulajdonjogokat. Az átmeneti időre szánt kilakoltatási moratórium persze humánus intézkedés, de már az első perctől nyilvánvaló, hogy csak akkor van értelme, ha lejártáig tényleg találnak megoldást a már 100 ezernél is több bedőlt hiteles további lakhatására. Ám az eszközkezelőről azóta nem sokat hallani, ha csak abban az összefüggésben nem, hogy milyen hatalmas állami befektetést igényelne, ezért nincs rá pénz. Közben az óra ketyeg, a khradatokból pedig látható, nem lett kisebb a törlesztésképtelen adósok száma, sőt... A hitelesmentő törvénycsomag is csak azoknak segít valamelyest, akik nyögve bár, de képesek cipelni a terheket: a középárfolyam, a szerződésmódosítások és extra költségek korlátozása, az előtörlesztés és futamidő- kitolás könnyítése hasznos, de nem jelentős változás. Ennél jóval többre van szükség, tömeges kilakoltatás esetén ugyanis az államnak még nagyobb (immár szociális jellegű) problémahalmazzal kell megbirkóznia. És lehet, hogy az sokkal többe kerül majd. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!