Belföld

2010.11.09. 16:15

Vádat emeltek Hunvald és társai ellen

Vádat emeltek Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester, Gál György, az önkormányzat gazdasági bizottságának volt SZDSZ-es elnöke és 23 társuk ellen különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.

MTI

Keresztes Imre főügyész közleménye szerint a főügyészség kedden benyújtotta a vádiratot és a nyomozás során keletkezett 46 ezer oldalnyi nyomozati iratot a Fővárosi Bíróságnak.
   
Hunvald és Gál mellett vádat emeltek többek között Kardos Péter, az önkormányzat pénzügyi bizottságának volt elnöke, Szabó Zoltán volt szocialista országgyűlési képviselő, valamint az önkormányzat jegyzője és a VII.kerületi Közterület-felügyelet igazgatója ellen is.
   
Hunvald és Gál előzetes letartóztatásban van. A Központi Nyomozó Főügyészség a vádiratában a kényszerintézkedések fenntartására tett indítványt a Fővárosi Bíróságnak.
   
A főügyészség Hunvaldot egyes önkormányzati ingatlanok értékesítése kapcsán különösen jelentős kárt okozó, üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként, bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett csalással, több tanácsadói szerződés, illetve hivatali telefon jogellenes használatának biztosítása kapcsán öt rendbeli, jelentős vagyoni hátrányt okozó, felbujtóként elkövetett hűtlen kezeléssel, négy rendbeli magánokirat-hamisítással, kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetéssel és nagyobb vagyoni hátrányt okozó, hűtlen kezeléssel, míg egyes lakáskiutalásokkal összefüggésben, illetve baráti vállalkozónak nyújtott jogtalan előny kapcsán öt rendbeli hivatali visszaélés elkövetésével vádolja.
   
Gál Györgyöt egyes önkormányzati ingatlanok értékesítése kapcsán hivatalos személy által fontosabb ügyekben kötelességszegéssel, üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként, folytatólagosan elkövetett vesztegetéssel, különösen jelentős kárt okozó, üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként, folytatólagosan elkövetett csalással és bűnszervezet tagjaként, felbujtóként folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítással, tanácsadói szerződés, illetve hivatali telefon jogellenes használatának biztosítása kapcsán jelentős vagyoni hátrányt okozó, felbujtóként elkövetett hűtlen kezeléssel, felbujtóként elkövetett magánokirat-hamisítással és nagyobb vagyoni hátrányt okozó, hűtlen kezeléssel, míg egyes lakáskiutalásokkal összefüggésben négy rendbeli hivatali visszaélés elkövetésével vádolják.
   
A vádirat 17, az önkormányzat tulajdonában álló ingatlan kapcsán tartalmaz megállapításokat. A vádirat szerint Gál a gazdasági bizottság elnökeként - anyagi ellenszolgáltatás fejében, ingatlanonként 20 és 30 millió forint közötti vesztegetési pénzt kérve - közreműködött abban, hogy egy meghatározott vállalkozói csoport érdekkörébe tartozó projektcégeknek, amelyekbe a valódi tulajdonosok a "strómanjaikat" helyezték el, értékesítse az önkormányzat az ingatlanokat. Azok vételáráról és a vesztegetési pénz összegéről Gál a vállalkozói csoport képviselőjével előre megállapodott, majd a kialkudott vételár összegének megfelelő hamis értékbecsléseket készíttetett, és erre hivatkozva - Hunvald támogatásával - a képviselő-testület tagjainak többségét a piacon reálisan kérhető vételár tekintetében tévedésbe ejtette. Közben az ügyben érintett vállalkozók - az önkormányzat megvádolt vezetői tudtával - tőkeerős külföldi befektetőkkel tárgyaltak, akiknek szándékukban állt ezen ingatlanokat megvásárolni (amelyeket az önkormányzat eladásra pályázaton nem hirdetett meg).
   
Az érintettek által egyeztetett módon az ingatlanokat - a frissen e célra alakult projektcég üzletrészein keresztül, röviddel az önkormányzattal kötött szerződést követően, a saját érdekeltségű offshore cégeik közbeiktatásával - jelentős haszonnal továbbértékesítették azon külföldi befektetőknek, akik az önkormányzatnak is készek lettek volna ezt a lényegesen magasabb vételárat megfizetni.
Gál az önkormányzatnak összesen 603 millió forint kárt okozott, és 1,7 milliárd forint kár okozását kísérelte meg. A vád szerint az ügyletsorozatban szereplő 17 ingatlanból 16 után Gál György 2003-ban és 2004-ben összesen 366 millió forint vesztegetési pénzt kért és kapott.
   
Az önkormányzati mobiltelefonok jogellenes használatával összefüggően Hunvald - Szabó Zoltán telefonhasználata kapcsán 6,3 millió forint, míg Gál - a barátnője és a felesége telefonhasználata kapcsán - 281 ezer forint vagyoni hátrányt okozott. A vád szerint Szabó 2009-ben két ízben arra hívta fel a kerületi közterület-felügyelet igazgatóját: intézkedjen, hogy szabálytalanul parkoló autójáról a kerékbilincset jogkövetkezmény nélküli eltávolítsák.
   
A vádlottak egy része teljes vagy részbeni beismerő vallomást tett, mások tagadták a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését. Hunvald – a Kardos Péter önkormányzatnál elhelyezett élettársa fizetésének kiegészítés céljából Kardos barátjával kötött színlelt tanácsadói szerződés kapcsán – a hűtlen kezelés és az okirat-hamisítás lényegét elismerte, de tagadta a hivatali vesztegetés, és az összes többi terhére rótt bűncselekmény elkövetését.
   
A főügyészség a szökésben lévő Czibula Csabára (a Fidesz egykori kerületi alelnökére) vonatkozó eljárásrészt a nyomozás lezárása előtt elkülönítette, így vele szemben jelenleg is folyamatban van a nyomozás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!