Belföld

2010.08.12. 13:34

Sukoró: Bajnai és Gyurcsány is beperelte Budai Gyulát

Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő is beperelte Budai Gyula miniszterelnöki megbízottat - erről a politikusok titkárságai tájékoztattak csütörtökön.

MTI

Közlésük szerint mindkét politikus kétrendbeli rágalmazás és személyiségi jogának megsértése miatt fordult bírósághoz amiatt, hogy Budai Gyula július 28-i sajtótájékoztatóján azt mondta: dokumentumok igazolják, hogy Sukoró ügyében Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők hamisan tanúskodtak az ügyészség előtt.
   
A kétrendbeli rágalmazás magánvádas büntetőeljárást a Ráckevei Városi Bíróságnál, a személyiségi jogi polgári peres eljárást a Pest Megyei Bíróság előtt indította a két politikus.
   
Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc titkárságai a július 28-i sajtótájékoztató után már visszautasították Budai Gyula miniszterelnöki megbízott állításait.
   
Bajnai Gordon titkársága az MTI-vel akkor azt közölte: Budai Gyula hamisan vádolja a volt miniszterelnököt. Bajnai Gordon mindenben együttműködött az ügyészséggel, a hivatal minden kérdésére válaszolt és tanúvallomását nyilvánosságra is hozta - tették hozzá.
   
Budai Gyula a sajtótájékoztatóján azt is mondta, birtokába került több olyan angol nyelvű levél, amelyet Bajnai Gordonnak címzett az izraeli befektető, illetve amit Bajnai Gordon és Veres János volt pénzügyminiszter írt az izraeli befektetőnek. Hozzátette: a 2008. május 26-i kormányülésről szóló dokumentum angol nyelvű változata is megtalálható a levelezésben, amely alapján állítható, hogy mind a két volt kormányfő "valótlan tartalmú, hamis tanúvallomást" tett ügyészségi meghallgatásán. Mind a két volt miniszterelnöknek konkrét tudomása volt több olyan tényről, amely Sukoró ügyében döntő lehet - fűzte hozzá a miniszterelnöki megbízott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!