Belföld

2010.08.26. 14:04

Minden frakció elköszönt Demszky Gábortól

Minden fővárosi frakció vezetője elköszönt Demszky Gábor főpolgármestertől a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén.; a képviselőcsoportok vezetői megköszönték a városvezető politikus két évtizedes munkáját, és a búcsúzás alkalmával kritikát sem fogalmaztak meg tevékenységével kapcsolatban.

MTI

Steiner Pál, az MSZP frakcióvezetője megköszönte Demszky Gábor munkáját, hogy Budapest a vezetése alatt az elmúlt 20 évben "mindig a szabadság, a tolerancia városa volt", és hogy Demszky Gábor sokszor példát mutatott, hogyan kell fellépni a kirekesztő nézetek ellen. 
"A magam részéről ezt tartom a legnagyobb tettnek, a szabadság védelmét, és hogy Budapest mindig szabad, büszke város volt, és ön volt a szabad, szabadon választott és szabadon gondolkodó főpolgármestere" - jelentette ki. Hozzátette: az elmúlt 20 év értékelését a történelemre és a városkutatókra kell ezt bízni. Egyben nagyon jó egészséget és magánéletében boldogságot kívánt a távozó főpolgármesternek. 
Kitért arra: egy újságíró azt kérdezte tőle, támogatná-e, hogy Demszky Gábor szobrot kapjon. "Én erre a hatályos rendelettel válaszoltam, hogy élő történelmi személyiségnek nem állíthatunk szobrot, de önnel együtt azt hiszem, mindannyiunknak kívánhatom, hogy ha egyszer majd eljön az a közgyűlés, ahol ez napirend lesz, talán mi még adhatunk tanácsokat ehhez" - fogalmazott.
   
Bagdy Gábor (KDNP) gratulált a főpolgármester teljesítményéhez, hogy négyszer választották újra, és sikereket kívánt neki további életében.
   
Hock Zoltán (MDF) szerint a 20 évnek voltak sikerei, kudarcai, örömei és bánatai, és úgy vélte, Demszky Gábornak hálásnak kell lennie a korának, hogy megkapta azt a hatalmas lehetőséget, hogy a rendszerváltozást követően két évtizeden át első polgára lehetett Budapestnek és a kétmillió embernek. Mint mondta, "nem titok", hogy soha nem szavazott Demszky Gáborra, mégis úgy véli, sokat tett a városvezető a fővárosért.
   
"Azt soha nem vélelmeztük önről, hogy rosszat akart volna a városban. Sokat tett érte, legyen büszke rá" - jelentette ki. Mint mondta, "ha a politika harci zaja" csillapodik, akkor mindenki reálisan fogja megítélni az elmúlt 20 évét, és azt kívánta a távozó városvezetőnek, hogy ez minél előbb bekövetkezzen.
   
Az SZDSZ-frakció vezetője, Szolnoki Andrea azt mondta: az elmúlt 20 év küzdelmes volt. Közölte: Demszky Gábornak tudnia kell, hogy az SZDSZ-frakció mindig rá szavazott, mindig nagyon szerette, és nagyon fogja szeretni a jövőben is. "Rá szavazni sajnos többet már nem tudunk, köszönöm szépen az együtt töltött éveket" - mondta.

OLDALTÖRÉS: Demszky: a gyerekeim alig várják, hogy több időm legyen rájuk

Demszky: a gyerekeim alig várják, hogy több időm legyen rájuk

A húsz év után a főpolgármesteri posztról leköszönő Demszky Gábor a Fővárosi Közgyűlés szünetében arról beszélt, családjával együtt örül annak, hogy végre több időt tölthetnek együtt.

A városvezető, aki korábban csak ritkán beszélt a magánéletéről, most arra a kérdésre, mit szól a család, hogy október 3. után nem lesz már főpolgármester, azt mondta: "boldogok, felszabadultak, imádják, hogy apa nem lesz már főpolgármester", és végre több ideje lesz rájuk.
Demszky Gábor a közgyűlési búcsúbeszéde után távozóban újságírói kérdésekre válaszolt.
Arról beszélt egyebek mellett, hogy az elmúlt húsz év alatt valamennyi közgyűlésre izgalommal jött el, mert - főleg az utolsó, a kisebbségi irányítás alatt eltöltött évben - bizonytalan volt, mit szavaznak meg a képviselők, és mit nem.
   
Arra a kérdésre, mi a véleménye Hagyó Miklósról és a fővárosi cégekkel kapcsolatos nyomozásokról, azt mondta: nem kellett volna hagyni, hogy a szocialista politikus "szuperfőpolgármester-helyettesi" posztot kapjon.
   
A posztjáért folyó versengésről úgy véli: "lehet körülbelül tudni", hogy ki lesz a várható győztese a küzdelemnek. Jelezte: hisz a közvélemény-kutatásoknak. Hozzátette, azt reméli, hogy Tarlós István jól fog teljesíteni, és a politikust becsületes embernek tartja.
Hozzátette ugyanakkor, azt egyelőre nem lehet látni, milyen lesz a közgyűlés összetétele, meglesz-e Tarlós többsége a testületben. Ha nem - fűzte hozzá -, akkor hol a Jobbikkal, hol pedig az LMP-vel lesz kénytelen együttműködni, ez azonban sokkal nehezebb feladat lesz.

Mint mondta, budakeszi lakosként ő a Pest megyei városban szavaz, ám azt többszöri kérdésre sem árulta el, hogy kire adja le a voksát. 

OLDALTÖRÉS: Demszky négy dolgot javasol a következő városvezetésnek

Demszky négy dolgot javasol a következő városvezetésnek

Az 1995-ben kidolgozott várospolitikai modell megtartását, a 4-es metró továbbépítését, a főváros kulturális autonómiájának, sokszínűségének megőrzését, valamint a legszegényebbekkel szembeni toleranciát, megértést javasolta, illetve kérte a következő városvezetéstől Demszky Gábor főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén, amikor elköszönt a testülettől, és megköszönte a képviselők munkáját.

A főpolgármester húsz év városvezetés után köszönt el, az októberi önkormányzati választáson már nem indul.
Mint mondta, a történelemben "nincs happy end, csak eufórikus, boldog kezdetek vannak". "Úgy gondolom, hogy ez az általános bölcsesség a főváros két évtizedes működésére is maximálisan áll, de bízzuk az értékelést az utókorra!" - tette hozzá.

A városvezető felidézte: a mostani ülés a ciklus utolsó közgyűlési ülése. 2006. október 13. óta összesen 60 alkalommal üléseztek, neki 20 év alatt ez a 300. közgyűlése, vagyis a kétnapos üléseket is beleszámítva összesen majdnem egy évet töltött a pulpituson. Felidézte: a most leköszönő testületből vele együtt Szolnoki Andrea SZDSZ-frakcióvezető volt folyamatosan a közgyűlés tagja, "rajta semmit sem fogtak az évek" - tette hozzá. 
Közölte: a 38 nap múlva befejeződő önkormányzati ciklusban összesen 2232 napirendet tárgyaltak meg, 8641 határozatot hoztak és 343 rendeletet alkottak, és - mint kiemelte - a határozatok kétharmadát konszenzussal hozták meg, de még nagyobb arányú volt az együttszavazás, amikor a városfejlesztésről, beruházásokról volt szó: itt 10 előterjesztésből 9-et egyhangúlag fogadtak el. Felidézte, hogy számára a legkellemesebb emlékek ezek a konszenzusos döntések voltak, s legkevésbé kellemesek pedig a személyeskedő viták.
   
A főpolgármester szerint a pártok és jelöltek programjából az derül ki, hogy Budapest fejlesztési irányairól alapvetően nem gondolnak mást a demokratikus erők, ezért azt reméli, hogy a következő közgyűlés és városvezetés folytatni tudja az általuk előkészített, folyamatban lévő beruházásokat.
   
"Ehhez minden eszköz a rendelkezésre áll" - mondta. Kifejtette: a városvezetés stabil pénzügyi helyzetben, feszes, de egyensúlyban lévő költségvetéssel hagyja rá az önkormányzatot az utódaira, erre pedig építeni tud a város a következő években. Emlékeztetett rá: a Moody,s és a Standard and Poor,s hitelminősítők szerint Budapest adóssága kezelhető mértékű, hitelképessége jó, költségvetési politikája átlátható, a főváros eladósodottságának mértéke - a BKV-val együtt számítva is - elmarad a vidéki nagyvárosokra jellemző szinttől.  
Hangsúlyozta: a hitelek fedezetet biztosítanak 2012 végéig a főváros tervezett beruházási kiadásaira. És - fűzte hozzá - bár az elhatározott fejlesztések 90 százalékát az ellenzék is támogatta, de ha az új városirányítás mégis úgy gondolja, hogy változtatni akar a programokon, ezt megteheti, ezt szolgálja ugyanis az Európai Beruházási Bankkal kötött keretmegállapodás, valamint a 40 milliárd forint értékű, szabadon felhasználható kedvezményes hitelkeret.
Felidézte: amikor 1990-ben átvette a főváros vezetését, 60 millió forint volt a kasszában és egy folyamatban lévő beruházás, de a fiókban nem voltak eltervezett, előkészített beruházások, a kasszában pedig pénz, mint most.
   
A következő városvezetés számára négy javaslatot, üzenetet forgalmazott meg. Elsőként azt, hogy tartsa meg a város 1995-ben kidolgozott városgazdálkodási modelljét, ami a működési eredményből való fejlesztésekre épít. "Hiba lenne sutba dobni" ezt a pénzügyi-gazdasági modellt - tette hozzá. Mint magyarázta, ennek segítségével érhető ugyanis el, hogy a főváros költségvetésének 30-40 százalékát fejlesztésekre fordítsa. Ha ez nem így lesz, az uniós források elapadása után (ami 2013 után várható) "leáll a városfejlesztés üteme". Azt tanácsolta a következő városvezetésnek, hogy próbáljanak meg minél nagyobb pénzügyi önállóságot kiharcolni a városnak, amit nekik nem igazán sikerült, hogy a budapestiek adójából minél több jusson a város szükséges fejlesztésére.
   
A második, hogy a 4-es metrót nemcsak befejezni kell, hanem meggyőződése szerint tovább kell építeni. Közölte: a metró második üteméhez a pénz a főváros részéről megvan, Brüsszelből kedvező ígéretek vannak a támogatására. Ami kell még hozzá, az az igen jelentős állami hozzájárulás - hangsúlyozta, hozzátéve: "kár lenne veszni hagyni vagy presztízsszempontok miatt a másik irányba építeni tovább, mert akkor éveket veszítünk".
   
A harmadik, hogy őrizzék meg a város kulturális autonómiáját, sokszínűségét, ehhez a politikának korlátoznia kell önmagát és nem szabad beleszólnia a kulturális műhelyek szakmai döntéseibe. Felidézte: ők 20 éven keresztül a szakmára bízták a színházigazgatók kiválasztását, "nem szabadna engedni, hogy erre a szférára rátelepedjen a politika".
   
Negyedszer pedig arra kérte a következő városvezetést, hogy legyen szolidáris és toleráns a legszegényebbekkel. Mint mondta, a budapesti hajléktalanellátó-rendszert példaértékűnek tartják a nagyvilágban. "Kérem, ne engedjenek a gazdasági válságidőszakokban mindenütt megjelenő nyomásnak, amely a gondoskodás helyett a hajléktalanok elkergetésében látja megoldást" - fogalmazott.
   
Demszky Gábor végül megköszönte a testület négyéves munkáját, a következő testület tagjainak pedig felelősségteljes munkát kívánt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!