Belföld

2010.05.13. 09:59

A húszezer forint alatti lopás is lopás

Orbán Viktor kedden úgy fogalmazott, hogy két héten belül érzékelhető vátozás lesz a közrendben. A leendő miniszterelnök kijelentette: minden faluban lesz körzeti megbízott.

Zalai Hírlap

Zalakomárban egyébként hamarosan térfigyelő kamerák is vigyáznak majd a rendre a település szinte minden pontján.

- A törvény előírásai alapján általában pénzbírsággal sújtjuk az elkövetőket, ám azok többsége tapasztalataink szerint jövedelemmel vagy ingósággal nem rendelkezik, tehát adó módjára lehetetlen rajtuk behajtani - magyarázta dr. Weller-Jakus Tamás jegyző. - Gyakorlatilag semmijük nincs, a behajtás tehát legtöbb esetben eredménytelen. Aki vállalja, az elvileg közérdekű munkában ledolgozhatná a bírság összegét, ám ilyen lehetőség nincs Zalakomárban. Marad tehát a bírság átváltoztatása elzárásra. Ám hogy azt letöltik-e...?

A zalakomári jegyző nem titkolta véleményét: a problémák megoldásához nem elég megszüntetni a szabálysértések és a bűncselekmények között húzódó 20 ezer forintos értékhatárt, hiszen akkor csak annyi történik, hogy az önkormányzatok helyett a bíróságokhoz kerülnek az ügyek, utóbbiak lesznek túlterhelve.

- Teljesen egyetértek az Ózdon elhangzottakkal, hiszen a 20 ezer forint alatti lopás is lopás, egységesen kellene az ilyen cselekményeket elbírálni - reagált a hírekre Németh Géza, Becsehely polgármestere. - Sajnos az a tapasztalatunk, hogy a törvény által megjelölt határhoz közelítő esetekben a rendőrök szívesen szorították le a kár nagyságát, és küldték meg az ügyet a jegyzőnek. Nem azt kellene nézni, hogy mikor nem kell foglalkozni egy üggyel, hanem minél határozottabban fellépni az elkövetőkkel szemben.

Hegedűs György, Nagyrécse polgármestere arról számolt be: települése a konszolidáltabb területekhez tartozik. Ugyanakkor rámutatott, hogy a közbiztonságot tovább erősítő lépéseket terveznek, így például térfigyelő kamerák felszerelésére kért pályázati úton támogatást a helyi polgárőr szervezet.

- Nálunk a 20 ezer forint feletti jogsértésekből van több, s jó lenne, ha ezek felderítése és a vétkesek megbüntetése minél gyorsabban és eredményesebben zárulna le - hangsúlyozta Hegedűs György. - Azt szeretném, ha a jövőben Magyarországon egy tettenéréses erdőlopás elbírálása nem tartana 3 évig - mint ahogy arra a közelmúltban sajnos volt példa nálunk.

Zalában a 102 fős körzeti megbízotti posztból 101 van betöltve, tudtuk meg dr. Tiborcz János megyei főkapitánytól. Ezt azt is jelenti, hogy a korábbi, 2008-as 83 fős létszámhoz képest 21 százalékkal több kmb-s szolgál a megye 257 településén. E téren két év alatt a 88 százalékos feltöltöttség 99 százalékra javult. A dandártábornok elmondta, a főkapitányság az 1038 fős finanszírozható létszámot teljes mértékben kihasználja, de állománytáblájuk szerint további 62 rendőrnek lenne helye a megyében.

- Szívesen látnánk több körzeti megbízottat is, de ennek bérfedezetét is meg kell teremteni, mert magasabb besorolásúak, mint a járőrök - emelt ki egy szempontot a főkapitány. - Fiatal az állomány, így nem könnyű megfelelő tapasztalatú, életkorú rendőrt se találni, aki alkalmas körzeti megbízottnak. Végezetül elengedhetetlen az önkormányzatok segítsége. Iroda, esetleg lakás, a megfelelő infrastruktúra biztosítása hárulhat rájuk. Eddig a zalai települések nagyon sokat áldoztak erre - ismerte el.

Megyénk biztonságát a négy nagyobb város kapitányságaiba szervezetten felügyelik rendőreink, s hozzájuk tartozik további nyolc rendőrőrs. Rajtuk, illetve a kmb-szolgálaton keresztül jut minden településre rendőr, s a bűnügyi fertőzöttséget tekintve megfelelőnek is tűnik e téren a lefedettség . De az is az igazsághoz tartozik, hogy a körzeti megbízottakat gyakran vonják be nagyobb erőt igénylő akciókba, például kiemelt rendezvények, sportmérkőzések biztosítására. Ezért nem mindig lehet megfelelni az önkormányzati vezetők azon igényének, hogy még többet legyenek jelen a településeken az egyenruhások, mondta.

A közbiztonság megerősítését várta az előző kormány a településőrség tavalyi bevezetésétől. A lehetőséggel az elmúlt hónapok során számos önkormányzat élt is. Maguk az érintettek úgy látják, a leendő kormány tervezett lépése nem veszélyezteti munkájukat.

- Bár a részleteket nem ismerem, de szerintem kivitelezhetetlen, hogy minden településnek legyen saját rendőre - válaszolta kérdésünkre Fliszár Szilárd. - Jómagam két kisközségben látok el szolgálatot, Lendvadedesen és Gosztolán. Előbbinek 37 állandó lakosa van, utóbbinak közel ötven bejelentett, de valójában ennek csak töredéke él ott. Nem életszerű, hogy egy ilyen helyen állandóan legyen rendőr.

A hetési falvakban szolgáló Szekeres István örömmel fogadta a bejelentést, hozzátéve, hogy reméli, a leendő miniszterelnök számít rájuk, a településőrökre.

- A településőrökre akkor is szükség lesz, ha megnövelik a rendőrség létszámát - folytatta a pákai Bek Péter. - Saját tapasztalataim alapján mondhatom, hogy eddig is kiegészítettük egymás munkáját. Nekem elsősorban az a feladatom, hogy a község azon részeit járjam végig, amelyek kevésbé frekventált területek, ezért ott kisebb a rendőri jelenlét. Ilyen a temető környéke, illetve az a hatalmas kiterjedésű külterület, ami Pákát övezi. Arra is van gyakorlat, hogy a körzeti megbízottak egyikével együtt járőrözöm.

OLDALTÖRÉS: Mindig kevésnek tűnt

Mindig kevésnek tűnt 

A rendőri létszám 15–20 százalékos növelését tartaná indokoltnak Varjasi Gábor, aki három évvel ezelőtti nyugállományba vonulásáig a megyei rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatójaként szolgált. – A jelen helyzetet nem ismerem pontosan, ezért korábbi tapasztalataimra alapozom véleményemet – bocsátotta előre 40 év szolgálattal háta mögött Varjasi Gábor ezredes, rendőrségi főtanácsadó. – Az is igaz, hogy szinte minden korban kevésnek tűnt a rendőri létszám, ez így volt a ´70-es, ´80-as években is, pedig akkor a társadalom szervezettsége, fegyelmezettsége finoman fogalmazva is más volt. A rendszerváltás utáni folyamatok e téren látványos romlást hoztak – mondta. Véleménye szerint a körzeti megbízotti rendszert fejleszteni kell, mert felkészültségük, létszámuk miatt stabil hátterét, tartalékát jelentik a közbiztonsági szolgálatnak. Azzal, hogy együtt élnek az emberekkel, ismerik a környezetüket jelentős megelőző erővel bírnak, javítják a közösségek biztonságérzetét, a kisebb bűncselekmények felderítésben is eredményesek. – Ezért is a rendőrségre kellene bízni azokat az ügyeket, amelyek nyomozása most jegyzőkre vár. Érdemes lenne feléleszteni emellett a vidéki járőrszolgálatot is, ez például a hetvenes években hatékonyan működött – tette hozzá. – Máról holnapra nem lehet csodát tenni, de az ország legfertőzöttebb területeire több rendőrt kell vezényelni, mert közterületi jelenlétük alapvető. Riasz- tó hatású a bűnözőkre. Érdemes megteremteni jogszabályi hátterét a legális jövedelem nélkül élők elleni fellépésnek is. Ők ugyanis óhatatlanul bűncselekményekből tartják fent magukat– mondta. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!