Belföld

2010.02.11. 06:12

A változás tisztaságáért akar küzdeni Nógrádi László

A folytonosság jegyében, eddigi értékrendje mentén kíván tovább dolgozni Nógrádi László, aki független jelöltként indul mandátumért a Zala megyei 4. számú választókerületben.

zaol.hu

Az ész figyelmeztet arra, mit kell elkerülnünk, de a szív mondja meg azt, mit kell cselekednünk - kezdte tegnapi sajtótájékoztatóját Joseph Joubert francia moralistát idézve Nógrádi László, majd elmondta, múlt heti bejelentése után többen fordultak hozzá kérdéseikkel, ezért tartja fontosnak leszögezni, hogy a folytonosság jegyében, eddigi értékrendje, a jobboldali keresztény-konzervatív eszmék mentén kíván tovább dolgozni, mint tette azt az elmúlt 12 évben. Deák Ferenc családi örökségeként elvi kötelessége különbséget tenni érdek és érték között. A változás tisztaságáért akar küzdeni, ha másképp nem teheti, hát független képviselőként. Ezért kéri, hogy mindazok, akik támogatják törekvéseit, segítőinek adják át a nevére kitöltött ajánlócédulát, de az érdeklődők személyesen is találkozhatnak vele február 13-án Homokkomáromban. Kiemelte: nézetei nem változtak, továbbra is hűséges marad választóihoz, s hite szerint ők is hűségesek lesznek hozzá.




Választás 2010  - Lapozzá át vonatkozó dossziénkat!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!