Belföld

2010.01.11. 09:55

Egy nő fenyegetett bombával a miskolci bíróságon

Bombafenyegetés miatt hétfő reggel kiürítették a bíróság épületét Miskolcon, ám robbanószerkezetet nem találtak.

MTI

Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: 8 óra 27 perckor érkezett egy telefonos bejelentés, amely szerint Miskolcon, a bíróság épületében bomba fog robbanni.

Az épületet, melyben együtt működik a városi és a megyei bíróság, kiürítették, a rendőrök átvizsgáltál az területet.

Bár bombát nem találtak, nehezítette a kutatást, hogy rábukkantak egy táskára, amelynek nem volt gazdája. A tulajdonosa egyébként véletlenül felejtette a helyszínen, amikor kiürítették az épületet, de sok időbe telt, míg azonosították, hogy kié a csomag.   

A miskolci rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés vétségének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást.

 Szabó József, a Borsod megyei bíróság szóvivője az MTI-nek elmondta: egy nő volt a "betelefonáló". Az épületet a bombafenyegetés miatt teljesen kiürítették és 11.00 óra körül tudtak csak ismét bemenni a bíróságra, ahol folytatódott a munka.

Ezek is érdekelhetik