Belföld

2009.10.07. 12:02

Tanárra támadt a felbőszült anya, mert a pedagógus meghúzta lánya haját (frissítve)

Szeged - Megütötte gyermeke tanárát szerda délelőtt az iskolában egy hódmezővásárhelyi nő, aki ellen a történtek miatt közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

zaol.hu

A rendelkezésre álló adatok szerint a tanár kedden egy ünnepség után figyelmeztette a nő lányát arra, hogy ne tépkedje a fák levelét. Amikor a kislány durván visszaszólt neki, ő kisebb erővel meghúzta a gyerek haját, hogy "megmutassa neki, mit érezhet a fa"- részletezte az eset előzményeit Szenti Szabolcs.

A gyerek otthon beszámolt a történtekről, mire anyja szerda reggel megjelent az iskolában és rátámadt a tanárra.
    
A rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a 39 éves asszony először szidalmazta, majd megütötte és a hajánál fogva rángatta a pedagógust. A bűncselekménynek végül a többi tanár vetett véget.

A rendőrök előállították a szülőt, aki kihallgatása során beismerő vallomást tett.

Az ügyben helyszíni vizsgálatot tart Hódmezővásárhely jegyzője csütörtökön reggel.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!