Belföld

2009.08.06. 08:12

Romák elleni sorozatgyilkosságok: a 100 milliós vérdíj hatására csak megered valakinek a nyelve

Budapest - Elvetemült, ideológiai alapon áldozatot választó tipikus sorozatgyilkosok, akik romákra lőttek az utóbbi időszakban, ideértve a kislétai tetteseket is - nyilatkozta egy, a neve elhallgatását kérő, az életellenes cselekmények terén nagy tapasztalattal rendelkező kriminológus

zaol.hu

Véleménye szerint a 100 milliós nyomravezetői díj hatására megered majd valaki nyelve. A szakemberben megerősödött a már a tatárszentgyörgyi támadás után érlelődő feltételezés, hogy sorozatgyilkosságról van szó, illetve hogy minden valószínűség szerint nem egy, hanem legalább két, de lehet, hogy három-négy gyilkos "látogatja" rendszeresen a kisebb települések cigánysorainak szélső házait. Szerinte Kislétán ugyanazok a rasszista elkövetők rúgták rá az ajtót egy asszonyra és lányára, akik több korábbi helyszínen meghúzták a sörétes puska ravaszát. 
    
A kriminológus szerint a valószínűleg fegyveres kiképzésben részesült, esetleg valamilyen alakulatnál korábban szolgált bűnözők ideológiájának lényege, hogy a cigányok az élet megrontói, így hát nem bűn rajtuk bosszút állni. A támadók tudják, hogy nem egyenrangú, hanem folyamatos stressz hatása alatt álló, rettegő, fizikailag is gyengébb emberekkel állnak szembe, akik nem tudnak visszalőni.
    
A szakember úgy véli: a fentiek miatt a gyilkosok nem hogy nem bátrak, hanem egyszerűen elvetemültek, s egyre gátlástalanabbak. Kislétán bementek a házba, szakítva "hagyományukkal", a kintről tüzeléssel. Ezek a gyilkosok valószínűleg nem rejtik véka alá romagyűlöletüket, így kizárt dolog, hogy szűkebb környezetük ne sejtené, kiket is üldöz a rendőrség - tette hozzá a kriminológus. Bizonyos az is, hogy nem egy csendes könyvtáros vagy egy visszahúzódó könyvelő látogatja a cigánysorokat, hanem egy igen jól lövő, vadász- vagy hasonló jártasságú csapat. A "cél" érdekében akár a "suskásban" is kitartóan gyalogolnak, csakhogy gátlástalanul lelőhessenek vétlen embereket. 

Nagy kihívás lesz őket elkapni, de nem lehetetlen - mondta a szakember. Állítását az immár 100 milliós nyomravezetői díjra alapozza. Szerinte a hatalmas összeg igen inspiráló lehet egy élet újrakezdéséhez - akár külföldön -, ezért némi szerencsét is bekalkulálva, előbb-utóbb "köpni" fog valaki. Az is lehet, hogy többen is. Bár az ideológiai összetartozás erős lehet a gyilkosok és közeli ismerőseik között, vélhetően a rendőrség hajlandó lesz megegyezni a sorsdöntő információkat szolgáltatóval a névtelenségről, illetve másról is, az elfogás érdekében - fűzte hozzá a kriminológus. 
       
A Szabolcs megyei Kislétán hétfőre virradóra támadtak rá fegyverrel ismeretlenek egy anyára és lányára. A 45 éves asszony a helyszínen meghalt, 13 éves gyermeke súlyos, lőtt sérülésekkel került kórházba. A Nemzeti Nyomozó Iroda az újabb támadással együtt már nyolc bűncselekmény ügyében nyomoz. A tavaly július óta tartó, romák elleni támadássorozatnak eddig ötvenöt sértettje van, közülük hatan meghaltak. Az országos rendőrfőkapitány hétfőn emelte  100 millió forintra a nyomravezetői díjat.

Forrás: MTI
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!