Belföld

2009.04.05. 11:26

MSZP-kongresszus - Lendvai a pártelnök, Bajnai a miniszterelnök-jelölt

Budapest - Az MSZP vasárnapi kongresszusa <i>Lendvai Ildikó</i> frakcióvezetőt pártelnöknek, <i>Bajnai Gordont</i> pedig hivatalosan az MSZP miniszterelnök-jelöltjévé választotta.

zaol.hu

Bajnai Gordon a bejelentés után megköszönte a küldöttöknek a lehetőséget, a felelősséget és a bizalmat, amelyre - mint fogalmazott - nagy szükség lesz. 

Kivezetni Magyarországot a válságból, védeni a munkahelyeket, a családok otthonát, megerősíteni a magyar gazdaságot, egyben tartani az országot, ez a célom - közölte Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt az MSZP-kongresszuson mondott beszédében. "Ezt vállalom alázattal, büszkén, elszántan" - fogalmazott. 

"Nem szónok akarok lenni, hanem eredményes válságkezelő" - mondta, hozzátéve, hogy "ezért az igazság legpőrébb, legkegyetlenebb megfogalmazását mondom: a magyar embereknek aközött kell választaniuk, hogy elveszítik az állásaikat, vagy átmenetileg lemondanak a jövedelmük néhány százalékáról". 

Minden - belpolitikai vitával, vagy egymás elleni kampányolással töltött - hét munkahelyek ezreibe, százmilliárd forintokba kerül az országnak - fogalmazott. Véleménye szerint aki válságot kezel, annak két nagy ellensége lehet, a csodavárás és a reményvesztettség, mert mindkettő a cselekvés ellen, tétlenségre ösztönöz. 

A jelölt emlékeztetett, hogy első nyilatkozatában azt mondta: "fájni fog". A kijelentésért sokan bíráltak azért, amiért hiányoztak pozitív elemek és a baloldali karakter. Leszögezte, hogy a válságkezelő program azonban sokkal több, mint az aláírt nyilatkozat. 

Bár sokan bíztatták Gyurcsány Ferencet, hogy itt az idő egy új politikai formáció megalakítására, ez szerinte "dőreség lenne". A miniszterelnök erről azt megelőzően beszélt, hogy kihirdette a miniszterelnök-jelölt és a pártelnök megválasztását az MSZP vasárnapi kongresszusán. 

Gyurcsány Ferenc szerint nem új formációra van szükség, ehelyett az MSZP-t kell olyanná tenni, hogy az Magyarország többségét modernen, demokratikusan, szociálisan érzékenyen képviselve jusson a kormányzás lehetőségéhez. 

A kormányfő azt mondta, a történtek miatt nincs benne sértettség, harag, de bántódás sem, mert amikor elvállalta a feladatot, tudnia kellett, hogy az mivel jár. 

Minden bántásért és sértésért kárpótolja az, hogy szolgálhatta az országot és a magyar baloldalt - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. 

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik