Belföld

2008.04.28. 02:29

Két nap és egy ünnep

Nagykanizsa - Az újszerűség és a hagyomány jegyében telt az idei város napja, melyet ezúttal szombaton és vasárnap rendeztek. A hét végét átölelő programsorozat sok látnivalót, s érdekességet kínált a lakosságnak.

Sámel József

Nagykanizsa első írásos említésének 763. évfordulóját óriási fesztivállal ünnepelte meg a hét végén a város lakossága. A szervezők az idén is kitettek magukért, a kétnapos rendezvény bővelkedett a színes, látványos, s érdekes programokban. A szombat az újszerűség jegyében telt, az Erzsébet téri nagyszínpadon folyamatosan váltották egymást a helyi művészeti csoportok, majd estefelé a koncerteknek és a tűzijátéknak köszönhetően valódi fieszta hangulat alakult ki a főtéren, melyet még a hol erősebben, hol gyengébben szemerkélő eső sem tudott elmosni.

A kulturális műsorok mellett a kirakodóvásár is vonzotta a tömeget, kerámiákból, szőttesekből, fakardokból folyamatosan szükség volt utánpótlásra, s az érmeverésnek szintén nagy keletje volt.

- Apa, nézd milyen ügyes vagyok, már fel is értem a tetejére - kiabált le a 7 éves Milán az Erzsébet téren felállított mászófal tetejéről. - Ha lejövök, felmászhatok még egyszer? - kérdezte, s a bólintást követően már neki is kezdett az ereszkedésnek.

A parkoló területén amúgy számos egyéb érdekesség várta a gyerekeket, akik kedvükre válogathattak a régi idők játékai, illetve a mai kor interaktív számítógépes programjai közt.

Délutánra a 100 táblás sakk szimultán is elkezdődött, melyen maga Marton István polgármester is asztalhoz ült.

Míg a főtéren az esti koncertekre hangoltak a meghívott zenészek, addig a Hevesi Sándor Művelődési Központban a testvérvárosok képzőművészeinek munkáiból nyílt kiállítás. A tárlatot Christoph Stark, Gleisdorf polgármestere nyitotta meg.

Az osztrák város első emberének a díszközgyűlésen is aktív szerep jutott, Marton István és Christoph Stark itt írta alá ugyanis Kanizsa és Gleisdorf testvérvárosi szerződését, mely egyfajta megkoronázása volt az elmúlt 20 éves baráti kapcsolatnak.

Az aláírást megelőzően az idei városnapi kitüntetések átadására is sor került. Nagykanizsa díszpolgára kitüntető címet kapott dr. Márkus Ferenc nyugalmazott középiskolai tanár, akit vastapssal köszöntött a közönség.

- Ha visszatekintek az életemre, egy szóban össze tudom foglalni annak lényegét: szolgálat - mondta a város újdonsült díszpolgára.

Az önkormányzat a város címerével ellátott emlékplakettet adományozott Bence Lajos költő-publicistának, illetve Varga Ladislavnak, a csáktornyai művelődési ház igazgatójának. Nagykanizsa Megyei Jogú Városért kitüntető címet kapott Dezső Ferenc nyugalmazott iskolaigazgató és Pék Pál nyugalmazott középiskolai tanár. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kisebbségeiért kitüntető címet vehetett át Ozorai György ifjúságvédelmi referens. Berke László rendőr alezredes Nagykanizsa Biztonságáért kitüntető címet kapott. Az önkormányzat Nagykanizsa Oktatásáért címet adományozott a Bolyai János Általános Iskolának, valamint Tálosi Péterné zenetanárnőnek. Nagykanizsa Kultúrájáért díjat vehetett át Rajnai Miklós humán szervező, illetve Szemenyei-Nagy Tibor szobrászművész. Draskovics Szilárd ügyvezető és Pátkai József nyugdíjas pedagógus munkáját Nagykanizsa Sportjáért címmel jutalmazta a város vezetése. Szekeres József-díjban részesült dr. Harsányi Tamásné nyugdíjas gyermekgyógyász, illetve Karasuné Lőczi Judit nyugalmazott intézményvezető. Befejezésül a város épített és természeti környezetének védelméért és oktató tevékenységéért Nagykanizsa Környezetkultúrájáért díjat vehetett át Benedek Miklós címzetes igazgató.

A vasárnap már a hagyományok, a múltidézés jegyében telt, a főteret ellepték a gólyalábasok, páncélos lovagok és reneszánsz ruhába bújt kisasszonyok korzóztaka lezárt főutcán. A menet, amely végül a Deák térre ért, kiegészült a Köztársasági Őrezreddel, akiknek közreműködésével a város zászlaját is felvonták.

A hét végén - ha csak ideiglenesen is - ismét volt filmvetítés, a városnapi meglepetések közt ez utóbbi is nagy sikert aratott. Szombaton és vasárnap a Medgyaszay Házban szinte megállás nélkül pörögtek a filmkockák a gyerekek és a felnőttek legnagyobb örömére. Vasárnap este az Erzsébet téren ismét remek koncertek várták az érdeklődőket, míg a HSMK-ban az Experidance Revans című előadását tekinthették meg a nagykanizsaiak.


Nézze meg képekben itt!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!