Belföld

2007.07.27. 02:27

Akik hiába várnak a pénzükre

Nagykanizsa (va) - Augusztus 2-án az M7-es autópálya eszteregnyei üzemmérnökségi bázisán legalább két vállalkozó visszabontja, amit korábban épített. Így tiltakoznak majd, amiért a kivitelező Maszer Zrt. máig nem fizette ki őket.

Varga Andor

Lapunkat Rada Tamás becsehelyi kertész kereste meg, aki jövő csütörtökön a zalaegerszegi Pongrácz Fémipari Kft.-t képviselő Pongrácz Tamással közösen lát újra munkához Eszteregnyén. Ezúttal nem építeni, hanem rombolni fognak, miután előbbi 3,3, utóbbi 3,8 millió forintot vár hónapok óta hiába.

- Magánvállalkozó vagyok, a hiányzó összeg teljesen padlóra tesz - fogalmazott Rada Tamás, aki kollégájával együtt úgy mesélte: menet közben, nagy könyörgések árán mindig annyi pénzt kaptak a Maszertől, hogy le ne vonuljanak a területről. A befejezés óta egy fillért sem láttak. - Egy kertésznek a tavasz az év legfontosabb szakasza, én pont ezeket a hónapokat töltöttem Eszteregnyén. Illetve ezeket vesztegettem el ott. Ennek a pénznek egy jó részével én is tartozom másoknak. A fűmagos céget épp most fizettem ki egy másik munkából, ők már ügyvédi felszólítást küldtek. De tartozom az APEH-nak (figyelmeztető levél tőlük is jött már) és két másik kisvállalkozónak is.

Hasonló nehéz helyzetben van a kerítéseket és kapukat építő Pongrácz Tamás is. Mint mondta: a befejezés óta eltelt hónapok alatt a Maszer a munka teljesítésének igazolását sem hajlandó kiadni, ami különösen érthetetlen, miután minőségi kifogással egyikükhöz sem fordultak. A héten egyébként két napot ő a társaság budapesti központjában töltött tárgyalással, ám csak újabb ígéretet kapott: a vezérigazgató a jövő héten hazajön szabadságról...

Érdeklődésünkre a Maszer Zrt. vezérigazgató-helyettese, Ivanov Péter úgy nyilatkozott: a milliárdos nagyságrendű projekt lezárása nem megy gyorsan és könnyen, vannak javítások, pótlólagos munkák, s addig több száz millió forintjukat nem fizeti ki a megrendelő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). Ugyanakkor ők - fűzte hozzá - kizárólag olyan vállalkozóknak tartoznak, akiknek a munkájával kapcsolatban valamilyen kifogásuk merült fel, illetve akik a kapott előleggel nem számoltak el. Utóbbi - mint közölte - különösen igaz a két említett vállalkozóra. Az ügyben próbáltuk megtudni a NIF álláspontját is, ám kérdéseinkre lapzártáig nem jött választ.

A lapunkat megkereső két vállalkozó hallomásból tud további sorstársakról is - állítólag van, akinek több tíz millió forintja úszik Eszteregnyén, másnak lízingelt autója lett oda az ügyben. Ha a helyzet így marad, lehet, hogy többen is lesznek annál a jövő csütörtöki bontásnál...

Ezek is érdekelhetik