Belföld

2007.01.04. 03:29

Vizitdíj irodákat nyit a kórház

Zalaegerszeg - Január elsejével számos olyan egészségügyi jogszabály lépett életbe, amely a kórházak és a betegek életét egyaránt érinti. Változik például a beutalás rendje és elektronikus várólisták lépnek életbe.

Zalai Hírlap

- A változás naponta többszáz beteget érint, hiszen nagyforgalmú rendelésekről van szó - mondja dr. Csidei Irén. - A cél a háziorvosok kapuőr szerepének erősítése, vagyis, hogy a páciensek a rendelőintézetben valóban csak a szakellátást vegyék igénybe.

- Elvileg már ma sem fogadhatnánk az említett osztályokon a beutaló nélkül érkezőket, vissza kellene őket küldeni a háziorvosukhoz - egészíti ki Pendli Józsefné. - De pár nap türelmi időt természetesen hagyunk, hiszen a betegeknek még új a változás. Kénytelenek vagyunk megkövetelni a beutalót, ugyanis azzal a kórháznak el kell számolnia az OEP felé.

Február 15-től anyagi konzekvenciái is lesznek a beutaló hiányának, ebben az esetben a vizitdíj dupláját, 600 forintot kell leszurkolnunk. A sürgősségi ellátás természetesen ez alól is kivétel, ám ha valaki indokolatlanul veszi igénybe az ügyeleteket, szintén emelt összegű vizitdíjat (1000 forint) köteles fizetni.

Az egészségbiztosítási törvény módosítása rendelkezik a várólistákról is: hamarosan az interneten követhetjük majd nyomon, hogy mennyit kell még várnunk egy jelentősebb beavatkozásra. Január elsejétől ugyanis a jogszabály lehetővé teszi, hogy a nagyobb értékű műtétek, beavatkozások, vizsgálatok esetén az egyes intézmények várólistát állítsanak. E körbe tartozhatnak például protézis- és szívműtétek, katéterezések, nagy sebészeti beavatkozások, MR- és CT-vizsgálatok speciális esetei. A módosítás elsősorban a kiskapuk kiszűrését, a szakmai indokok erősítését célozza. A listák megalkotására külön bizottságot kell létrehozni, amelynek élén az orvosigazgató áll, tagjai pedig az érintett szakterületek képviselőiből kerülnek ki.

A legtöbb kórházban eddig is működött előjegyzés, a várólista-rendszerben azonban új elem, hogy azt nyilvánossá kell tenni. A betegek a tervek szerint a kórház honlapján kísérhetik majd figyelemmel, hogy mikor kerülnek sorra. A személyiségi jogok védelmében a páciensek név helyett kóddal szerepelnek.

A másik eltérés az előjegyzéshez képest, hogy a szakmai szempontok alapján meghatározott sorrenden csak különösen indokolt esetben lehet változtatni. A sürgős, nem tervezhető műtétek beillesztésére természetesen hagyni kell valamennyi kapacitást, de ettől eltekintve a várólista csak szigorú feltételek mellett módosítható. A kórház vezetése az elkövetkező napokban dolgozza ki a rendszer részleteit.

- A cél, hogy a betegek lássák, hol vannak a sorban, s jobban megértsék, azért kell mondjuk nyolc hónapot várniuk, mert jó páran vannak előttük. Ha valakinek romlik az állapota, mód van rá, hogy előbbre kerüljön, de erről nem egyetlen orvos fog dönteni, hanem a bizottság.

A várólisták felállítását a szűkülő kapacitás is indokolja. A tervek szerint a megyei kórházban 208-cal csökken az aktív ágyak száma, s a szűkítés minden sebészeti szakmát (ortopédia, urológia, szemészet) érint, 8-10 ággyal.

Újdonság az is, hogy január elsejétől a kórházban fekvő betegek elszámolási nyilatkozatot kapnak, amely tájékoztatja őket arról, mi történt velük az intézményben, milyen rajtuk végzett beavatkozásokat támogatott a társadalombiztosítás, s milyen összeggel. Február 15 után már a kórházi ápolásért a beteg részéről fizetendő 300 forintos napidíj, továbbá az egyes esetekben kirovandó részleges térítési díj is szerepel a feltüntetett tételek között. Az utóbbit annak a betegnek kell megfizetnie, aki például beutaló nélkül szeretné kivizsgáltatni magát. A nyilatkozatot a betegnek alá kell írnia. Amennyiben nem ért egyet a benne foglaltakkal, a felügyeleti szervhez fordulhat jogorvoslatért. Ám ha méltányolható ok nélkül tagadja meg a szignálást, a kórháznak bírósághoz kell fordulnia, amely elrendelheti az aláírást. Erre azért van szükség, mert amennyiben a beteg nem igazolja a kezelések megtörténtét, a kórház csökkentett finanszírozást kap.

Fontos tudni azt is, hogy a 20. kórházban töltött nap után, illetve a 20. befizetett vizitdíjat követően a 300 forintos tételek visszaigényelhetők a területileg illetékes jegyzőtől. Kifizetni tehát ugyanúgy ki kell, mintha nem értük volna még el a felső határt, ám a megfelelő bizonylatok birtokában visszakapható a pénz. Ennek azonban csak akkor tudunk érvényt szerezni, ha megőrizzük a vizitdíj befizetéséről szóló dokumentumokat, illetve a kórházi elszámolási nyilatkozatot.

Érdeklődtünk arról is, körvonalazódik-e már a vizitdíj befizetésének módja. Dr. Csidei Irén elmondta, nem kívánják pénzkezeléssel csorbítani a gyógyításra szánt időt a szakrendeléseken, ezért három helyen - a rendelőintézetben, a kórházi főépületben és a külső telephelyen - vizitdíj irodát nyitnak. Ott befizethető a 300 forint, s a kapott nyugtával mehet a szakrendelésre a beteg.

- Nem vagyok híve a parkolóautomatához hasonló megoldásnak - folytatja. - A bizonylaton ugyanis szerepelnie kell a beteg nevének és TAJ-számának is, s könnyen elképzelhető, hogy mennyi hibára, elütésre kínálna alkalmat ez a szisztéma.

Az új szabályozás meghatározta a nem az egészségügyi alap terhére igényelhető szolgáltatások körét is. Ennek értelmében az extrém sportot űzők és a hivatásos sportolók sportegészségügyi vizsgálatáért ezután fizetni kell.

A lakosság szélesebb köreit érinti, hogy a kísérőként felvett szülőknek, hozzátartozóknak is térítési díjat kell majd fizetniük a szállásért és a háromszori étkezésért. A fogyatékost kísérők kivételt élveznek. Az összeget a kórház díjszabályzatában határozzák meg, várhatóan napi 2-3 ezer forint lesz ennek mértéke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!