Belföld

2007.01.24. 03:29

Üzemanyag árharc

Megyei összeállítás (hp, va) - A tavalyi csúcsokhoz képest óriási árcsökkenés következett be az üzemanyagok körében, de még ezen belül is jelentős különbségek mutatkoznak.

Zalai Hírlap

Zalaegerszegen két társaság, a Jet és az Esso alkalmazza a fillérre megegyező árakat. Mivel a hálózatok alkalmazottait mindenhol letiltották az árakkal kapcsolatos információadásról, szélesebb körben érdeklődtünk, a konkurenciától is.

- Annyit bíznak rám, hogy naponta meg kell küldenem a központnak az aktuális konkurenciajelentést.

- Naponta megnézem a városban működő többi kút árait, és az adatokat továbbítom. Ha új árat kell kitennem, arról mindenféle magyarázat nélkül kapok egy e-mailt a központunkból. Így van ez a többieknél is, a változások okáról nincs információnk - említette az egyik állomás vezetője, képet adva az árversenyről.

Mint megtudtuk, az Esso árcsökkentésében szerepe van a többéves pontgyűjtő akció tavaly év végi befejezésének. Januártól már nem adják a benzinért tárgyjutalomra váltható bélyeget, és valamit ki kellett találni helyette, hogy megtartsák a vevőket. A többi egerszegi üzemanyagforgalmazó azt is tudni véli, hogy a magyarországi Esso-hálózat eladás előtt áll, ezért akarják ily módon felfuttatni a forgalmat, vonzóbbá tenni a portékát.

Az mindenesetre biztos, hogy az üzemanyagba beépülő adók - melyek jó 30-40 százalékot tesznek ki az üzemanyagárban - nem változtak, tehát a világpiaci trendek mellett a társaságok üzletpolitikai döntései alakítják az árakat.

Egyébként a többi üzemanyagtöltőnél is alacsonyak az árak, zalaegerszegi körutunkon tegnap a gázolajat 235,9 és 243,9 forint között láttuk, a 95-ös benzin pedig a többi társaságnál, illetve kisebb magánkutaknál 239,5 és 249,9 forint között alakult.

- Ezek ketten nagyon rivalizálnak, én meg mindig ott tankolok, ahol olcsóbb. Gyakran járok Egerszegen, kihasználom az ilyen alkalmat, mert otthon, Zalaszentgróton egy benzinkút van, így aztán annyit kér a benzinért, amennyit akar - szólt tankolás közben Kántor Csaba, miután megtöltött két kannát is.

A megyeszékhelyen három magántulajdonú kis benzinkútnál érdeklődésünkre elmondták, ilyen mértékű árharcba nem szállnak be. Az említett nagy hálózatok közel beszerzési áron forgalmazzák üzleti céljaik érdekében az üzemanyagot, reményeik szerint nem sokáig.

Internetes forrás szerint tegnap délelőtt Nagykanizsán a kaposvári út melletti Agip-kút adta legtöbb pénzért az üzemanyagot, nem sokkal ebéd utáni körutunk során azonban azt tapasztaltuk, hogy a 95-ös benzin árának plafonja 249,9 forint, s több kúton is azonos.

- Csak tévedés lehet, hogy a legdrágábbak lennénk, mindig igyekszünk kanizsai középárfolyamon dolgozni - fogalmazott az Agip-kút vezetője, Csikos Tamás. - Azt hallottam én is, hogy a megyében a mi városunkban kerül a legtöbbe az üzemanyag - ennek talán az itt kereszteződő főutak nagy forgalma lehet az oka.

Csikos Tamás, illetve néhány általunk megkérdezett, épp tankoló autós véleménye megegyezett abban: a sofőrök kevéssé nézik már az árat, mielőtt megállnak egy-egy kúton. Az emberek rég belefáradtak abba, hogy pár forint különbség miatt keringjenek a városban - inkább praktikus szempontok alapján döntenek a tankolás helyszínéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!