Belföld

2007.01.25. 03:29

Széplány a neten

Nagykanizsa - Minden korszerűsödik. A modern kori széplányok már nem csak az út szélén várják a kuncsaftokat, hanem az interneten elhelye- zett hirdetésekben is kínálják szolgáltatásai- kat, feltárják idomaikat.

Zalai Hírlap

Zalából is több lány jelen van a világhálón - köztük olyanok, akikről a szomszédaik nem is gondolnák, mivel foglalkoznak.

- Szia, mit szeretnél? - búg bele egy hölgy a telefonba, olyan hangon, amilyenen talán Éva ősanyánk szólhatott egykor Ádámhoz, kezében a tiltott gyümölccsel. Nem csodálom, hogy az első férfi nem tudott ellenállni a csábításnak, szerencsére nekem sikerül ragaszkodnom az előre eltervezett mondanivalómhoz:

- Beszélhetnénk? Újságcikket írok az Ön foglalkozásáról.

- Miért, Ön szerint mivel foglalkozom?

A visszakérdezés jogos. Mivel foglalkozik az a lány, akinek fotója és telefonszáma az interneten, egy szexpartner-közvetítő lapon található? Azt hiszem, erre a kérdésre embertársaim többsége kapásból rávágná: prostitúcióval.

A saját testét árulja, pénzt fogad el a szexért cserébe. Csakhogy mindezt már viszonylag rejtetten, saját lakásában űzi úgy, hogy róla és társairól a szomszédok túlnyomó többsége álmában sem feltételeznék, miből is fizetik ki a számláikat.Zalából is sokan választják mostanában ezt a pénzszerzési lehetőséget - fiúk és lányok vegyesen, az interneten fellelhetők mindkét nem hirdetései. Néhány mondatos ígéretek ezek, a kuncsaftok igényeinek szó szerinti kielégítéséről. Valamivel nehezebben hozzáférhető szájtokon az ügyfelek véleményéről is lehet olvasni - bmx például azt írja zalaegerszegi tapasztalatairól: Tegnap meglátogattam a lányokat, legszívesebben azzal a lendülettel el is léptem volna. Kertvárosban vannak egy kis lakásban (tisztaság ohne!), szerintem nem csak hárman?! Igénytelen az egész!. Máshelyütt a Makktársak - ahogy nevezik magukat -, figyelmeztetik egymást a nemi betegségek veszélyére, de felhívják a figyelmet az esetleges friss húsra is.- Egyet mindenképpen írjon meg! Mi nem kurvák vagyunk, hanem széplányok - hangsúlyozta önérzetesen telefonhívásunkkor egy zalaegerszegi lány, aki még a művészneve eltitkolását is kérte. Néhány mondatban azért árulkodott magáról:- Fősulis vagyok, de a szüleim nem bírták fizetni a költségeket. Ezért kezdtem el ezt... Pár hónapig még csinálom, azalatt összejön annyi pénz, hogy újra elkezdhetem a tanulást. Az ügyfeleim nagyon vegyes körből jönnek, normálisak és tiszták, és általában csak egy alkalmi kalandot keresnek.A zalaegerszegi lány - akit Tuti jó kedves igényes csaj-ként értékelt Valer azon a bizonyos internetes helyen - elárulta: egy átlagos napon két vendéget fogad, de ahhoz ragaszkodik, hogy az estéi, hétvégéi szabadok maradjanak.- Az anyagiak visznek mindenkit erre a pályára - így a kanizsai Virginia. - Látom, amint mások éhenkórász gyerekeket cipelnek, és arra gondolok: én ennél jobbat akarok magamnak és a majdani csemetéimnek is. Ettől függetlenül persze nehéz volt elkezdeni, de mindenbe bele lehet szokni. Ha belegondolok, hogy afféle kis herceg rózsájaként neveltek a szüleim...- Nem fél a lebukástól?- Mitől félnék? Jár hozzám még bíró is, ő kioktatott, hogy amíg korrektül csinálom, a lakásomon belül azt teszek, amit csak akarok. Úgy fogom fel, mintha boltom lenne: más ékszert árul az üzletében, én a saját testemet.Úgy tűnik, jól is végzi a feladatát: Virginia Kanizsán valami fantasztikus! A vibrishowja igazi élmény - értékeli őt totalcommand. Marca azt is elárulja, hogy egy óráért 10 ezret fizetett, ugyanő a zalaegerszegi Krisztának 15 ezret adott, de ezért az átlagosnál több szolgáltatást kapott. Egy másik kuncsaft, tkm szerint az átlag tarifa fél óráért 6 ezer, egy egész óráért pedig 10 ezer forint.Aki alkalmi fiúpartnert akar, szintén könnyen találhat magának a világháló segítségével. Az általunk kiválasztott férfiakat (a zalaegerszegi Lacit és a kanizsai Szilárdot) azonban nem sikerült elérnünk. Ugyanakkor tény, hogy ők a lányoknál szigorúbb inkognitóban végzik tevékenységüket. - Vagyunk jó páran, emiatt most már abszolút nem lehet jól keresni - mondja Gyöngyi. - Sok lány ráadásul olyanokat is bevállal, amit én nem. Arra azért még elég, amit keresek, hogy a gyereknek meg magamnak jusson ennivaló.A kanizsai Virginia valóban igazat állít, mikor azt mondja, hogy ő nem követ el semmilyen szabálysértést - mindezt már dr. Molnár József alezredestől, Nagykanizsa rendőrkapitányától hallottuk. Az ügyben a szervezett bűnözés elleni törvény rendelkezései az irányadók.- A jogszabály meghatározta azokat a helyeket, ahol közterületen űzhető a prostitúció, valamint kialakította a védett helyek fogalmát, ahol semmiképpen nem. Ugyanakkor megszűnt például az üzletszerű kéjelgés büntetőjogi szankcionálása - magyarázza a jogi doktorátussal rendelkező rendőr. - Mivel önmagában a prostitúció a jogszabály által nem tilalmazott helyeken nem tiltott tevékenység, és ráadásul a kapcsolat létrejöttének helyszíne, tehát egy magánlakás belseje, már kvázi kiesik a hatóság látóköréből, szinte tehetetlenek vagyunk velük szemben.Az interneten is bátran hirdethetik magukat a fiúk és lányok. Addig ugyanis, amíg nem tüntetnek fel árakat a szolgáltatásaik mellett, nem sért semmilyen szabályt a reklámjuk. Sőt, akkor is biztonságban lennének, ha a hirdetésük átlépne a jog által megengedett határokon: ebben az esetben ugyanis az internetes szolgáltatót vonnák felelősségre a nem megfelelő tartalom megjelenítéséért. Úgy tűnik tehát, egyedül attól kell tartaniuk, hogy az APEH-nak eszébe jut ellenőrizni a tevékenységüket - nem valószínű ugyanis, hogy ügyfeleiknek számlát állítanának ki.- A többi testvérem miatt nem folytathattam a tanulást, ahogy szerettem volna, a 8 általános elvégzése után a szüleim elzavartak segédmunkásnak - így Gyöngyi, akinek életének története azt is mutatja, hogy nem minden fenékig tejfel az ő szakmájában sem. - Innen egyenes út vezetett ide. Persze volt idő, amikor megpróbálkoztam más munkával is, ám képzelheti, segédmunkásként mennyit kerestem...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!