2007.01.19. 03:29
Kiút a putrisorból
Garabonc - A tavalyi elutasítás után idén 38 millió forinttal támogatja az állam a Golan-fennsíkon kialakult romatelep felszámolását. A pénzből 6 családot, 20 embert kívánnak rendezett életkörülmények közé juttatni.
Galambokon pár hónapja jutott új bérlakáshoz hat, korábban rendkívül nehéz körülmények között, putrikban élő cigány család. Idén Garaboncon is lehetőség nyílik rá. - Zalából két település, Garabonc és Vasboldogasszony is meghívást kapott a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által meghirdetett idei romatelep-felszámolási programba - közölte Teleki László, a kanizsai CKÖ elnöke. - A garabonci Golan-fennsík putrijainak felszámolására 38 millió forintot nyert a pályázó konzorcium, melyet az Első Magyar-Dán Termelőiskola és egy zalaegerszegi roma civil szervezet alakított. Költségtakarékosan kell dolgozniuk, igaz, az Országos Foglalkoztatási Alaptól még várható plusztámogatás. A takarékosságot jelzi: a szaktárca éppen a költséghatékonyság miatt kérte, hogy Nagykanizsa is kapcsolód-jon a projektbe.
A kanizsai CKÖ a Zala Megyei Cigányok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesületét, valamint az Európai Unió Roma Ifjúságáért Egyesületet javasolta a feladat elvégzésére.
- Komplexen kezeli a romatelepen élők problémáját a program, nemcsak megfelelő lakáshoz jutnának a cigány családok, hanem munkához is - így Teleki László. - Egy gondot látok: a projekt gesztora nem a települési önkormányzat, pedig szerintem enélkül nem lehet sikeresen lebonyolítani a programot.
A pályázatnak valóban nem a garabonci önkormányzat a gesztora - erősítette meg Koma László, a falu polgármestere. Mint mondta, képviselő-testületük felkérte a helyi cigány kisebbségi önkormányzatot, hogy alkalmi közvélemény-kutatás keretében ismerjék meg, miként fogadnák a cigány lakosok, ha a település vezetése megtenné ezt a lépést. A felmérés azonban nem készült el, így a falut irányító testület nem vállalta be a gesztorságot, mondván: nemcsak a fennsíkon élő mintegy 20, hanem a Garaboncon lakó 270 cigány ember mindegyikéért felelős.
- Azt vállaltuk, hogy a konzorciumban tagok leszünk, és minden lehetséges módon segítjük a program sikeres lebonyolítását. Például a mi feladatunk lesz a putrik eldózerolása, a terület rendbetétele - mondta el Koma László. - A problémák megszüntetése ugyanis nagyon fontos a számunkra.
Eközben a fennsíkon hat család tengeti az életét, vályogból, földből vagy téglából összetákolt putrikban. Páran már évtizedek óta él-nek itt. - Végre hoztak egy kis jó hírt - fogadott bennünket Bogdán József.
- Azt hiszem, az egész életem megváltozik, ha végre tisztességes lakáshoz jutok. Akkor talán még munkát is könnyebb lesz találni. Az elképzelések szerint Garaboncon nem új lakásokat építenének az érintett családok számára, mivel jelenleg nincs üres telek a dél-zalai településen. A lebonyolítók inkább családi házakat vásárolnának, s azokban alakítanák ki a Golan-fennsíkon élők új lakásait.
Ám hogy mindez pontosan mikorra válhat valósággá, egyelőre nem tudták megmondani az illetékesek.