2007.01.05. 03:26
Érvénytelen utalvány
Zalaegerszeg (mh) - Az orvosok január 1-jétől nem állíthatnak ki úgynevezett hitelezett utazási utalványt a szakrendeléseket és egyéb egészségügyi szolgáltatókat felkereső vidéki beutaltak számára.
A változás, és annak nem elég körültekintő bevezetése - december 23-án jelent meg a kormányrendelet - sokak számára okozott tegnap kellemetlen perceket megyénkben is. Mindeddig a vidékről például a zalaegerszegi járóbeteg szakrendelésekre beutalt betegek utazási költségeit oly módon vállalta át a társadalombiztosítás, hogy a páciensek a hitelezett utalvány felmutatásával kaptak menetjegyet. Mivel ez a dokumentum már nem használható, aki a napokban a korábbi gyakorlatnak megfelelően készpénz nélkül, a hitelezett utalvány érvényesítésével akart utazni, kínos helyzetbe kerülhetett, ugyanis a buszokon, vonatokon azt már nem fogadták el.
Mint dr. Kovács Edit, a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója elmondta, az egészségbiztosító továbbra is támogatja a biztosítottak és kísérőik egészségügyi szolgáltatóhoz történő utazását, de a költségeket utólag téríti meg. Átmenetileg az utazási utalvány használható az útiköltség elszámolásához, erről a MEP most értesíti az érintett orvosokat. Felhívják a betegek figyelmét, hogy a megvásárolt menetjegyeket őrizzék meg, ugyanis ezek és a megfelelő utalványok ellenében tudnak térítést fizetni.
Megyénkben havonta mintegy tízezer alkalommal élnek a betegek az utazási költségtérítés lehetőségével.