Becsehely

2015.02.17. 15:05

Kolbászt töltöttek

Becsehely – Egész napos mulatságot rendezett az önkormányzat a faluban. Délelőtt a hagyományos disznóölést mutatták be a helyiek, majd kolbásztöltő versenyre, míg este maszkabálra került sor.

Szabó Judit

A böjti időszak előtti utolsó napot mindig nagy mulatsággal ünneplik Becsehelyen. A forgatókönyv idén sem változott, a kultúrház előtti udvaron két hízót dolgoztak fel délelőtt a helybeliek, így ebédre és vacsorára is bőven jutott finomság az asztalokra.

– A rendezvény több célt  szolgál, egyrészt megvendégeljük a község lakóit, másrészt a hagyományos falusi disznóölést, a szalmán való pörzsölést, a hízó rendfára való felhúzását és feldolgozását a gyerekek is megtekinthetik – mondta Németh Géza polgármester.

 

Délután kezdetét vette a kolbásztöltő verseny, s mint kiderült: komoly presztízsharc folyt a legfinomabb kolbász címért.

– Komoly pressziót akarunk gyakorolni a zsűrire, ha nem minket hoznak ki győztesnek, akkor a következő hónaptól sem segélyre, sem receptírásra, sem feloldozásra nem számíthat a falu lakossága – mondta nevetve dr. Józan Attila háziorvos, aki a P.O.P, azaz a pap, az orvos és a polgármester csapatot erősítette. – Egyelőre gondjaink akadnak, az atya ugyanis nehezen boldogul a bél töltőre való felhúzásával – puffant a következő poén, amin természetesen mindenki jót derült.

– Mi egy kicsit franciásra vettük a figurát és rozmaringos kolbászt töltünk, reméljük ez elnyeri a zsűri tetszését – magyarázta Lukács László, a Kolb-Ászok csapatának vezetője.

A fenti két csapat mellett, a helyi fiatalokból álló Töltött Pitypangok, a becsehelyi hegyen pincével rendelkező horvát csapat, a dalárda és az AnTiJó, azaz Antal, Tibi és Józsi triója is szorgosan töltötte a töltenivalót.

Hogy végül melyik csapat kolbászát ítélte a legjobbnak a szakértő zsűri, arról a lapzárta miatt most nem tudunk beszámolni, de vélhetően nem is a helyezés volt  fontos, hanem hogy este a mulatságon minden étel eltűnjön az asztalról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!