Barangoló

2020.06.10. 17:20

Göcseji falu Zalaegerszeg kebelén

Ötvenkét éve, 1968-ban nyílt meg az ország első szabadtéri néprajzi múzeuma, a Göcseji Falumúzeum. Töretlen népszerűségét jelzi, hogy tavaly több mint 30 ezer látogatót vonzott határainkon belülről és túlról.

zaol.hu

A skanzen a zalai megyeszékhely központjától nem messze, a Zala holtága mellett épült meg, az eredeti helyén meghagyott Hencz-féle vízimalom körül. Elrendezését úgy alakították, mintha egy XIX. századi göcseji falu lenne, parasztházakkal, gazdasági épületekkel, templommal, kovácsműhellyel és malommal.

A zalaegerszegi skanzen egyfajta esszenciája Göcsejnek – az ország egyik legarchaikusabb tájegységének –, mely a XX. század közepéig szinte érintetlen elzártságban létezett. Maga a múzeum azonban nem dermedt változatlanságba, nagyszabású fejlesztés küszöbén áll, ami az infrastruktúra bővítését és a látnivalók gazdagodását egyaránt jelenti.

Harangláb és torkospajta

A gyűjtemény elemeit zalai településekről szállították a helyszínre, mindvégig szem előtt tartva, hogy a környéken fellelhető archaikus épülettípusok legszebb példányait gyűjtsék össze. Így került Zalaegerszegre a hottói kovácsműhely, a budafai szoknyás harangláb, a kálócfai, a zalalövői és a kávási lakóház, a csödei pálinkafőző kunyhó vagy a nagykutasi torkospajta. A skanzen valójában egy XIX. századi göcseji települést rekonstruál, ahol a látogatók az egyedi építkezési technikák mellett a térség jellegzetes használati tárgyaival, háztáji állataival és a göcseji emberek kemény hétköznapjaival is megismerkedhetnek. Számos népszerű rendezvénynek adnak otthont, kézművestáborokat, kiállításokat rendeznek, élménydús gyermekfoglalkozásokat tartanak.

Minden az olajról

A falumúzeum közvetlen szomszédságában található a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum (MOGIM), amely mindössze egy évvel fiatalabb a skanzennél. Országos hatókörű szakmúzeum, amelynek fő feladata, hogy gyűjtse, feldolgozza, kiállításain és kiadványaiban bemutassa a magyarországi szénhidrogénipar több mint százéves történetét. Szabadtéri kiállítása mintegy 30 ezer négyzetméteren vonultatja fel a kőolaj bányászatának, feldolgozásának és szállításának műszaki emlékeit, kiállítótermeiben pedig az iparág technológiai folyamataival, történetével ismerkedhet meg a látogató. Szabadtéri szoborparkjában kiemelkedő műszaki szakemberek mellszobrait láthatjuk. A MOGIM több gyűjteménye, valamint a dr. Papp Simon geológus, egyetemi tanár előtt tisztelgő emlékszoba a múzeum Wlassics Gyula utca 13. szám alatti épületében található.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!