Bulivan

2013.12.18. 15:35

Három név már ismert

Sopron - Nyilvánosságra hozták a 22. Volt fesztivál szervezői a nemzetközi fellépők névsorának első csomagját. A július elején tartandó zenei rendezvényen jelen lesz a Volbeat, a Bring Me The Horizon és az MGMT is.

Gyuricza Ferenc

Bár még több, mint hat hónap van vissza a 22. Volt fesztivál kezdetéig, ám a szervezők igazodva egy világszerte terjedőben lévő trendhez már most elkezdték bejelenteni a közreműködők névsorát. Eddig három nemzetközi fellépő nevét hozták nyilvánosságra, ezek alapján úgy tűnik, továbbra is ugyanaz a sokszínűség jellemzi majd a július 2-án kezdődő négynapos rendezvényt, mint az elmúlt évek során.

A közepes méretű fesztiválok közt Európa legjobbjának is jelölt Volt színpadán látható lesz a dán Volbeat, mely az új évezredben az egyik legmeghatározóbb európai csapatnak tekinthető. Az együttes az Elvis Presley-től és kortársaitól ismert klasszikus rock & roll hagyományait vegyíti a punk harapósságával, a tradicionális country közérthetőségével, valamint a mély tónusú heavy metal hangzásvilággal.

A 22. Volt egyik fellépője a brit Bring Me The Horizon lesz  Fotó: Archív

Szintén a rock műfaját, ám annak egy egészen más szegmensét képviseli a brit Bring Me The Horizon, a már négy albumot jegyző zenekar a sodró lendületű metalcore egyik legsikeresebb képviselője, amelynek nevét rengeteg hazai rajongójuk dobta már be a Volt fesztivál kívánsággépébe. Most az ő álmuk is teljesül, hiszen jövőre láthatják kedvenceiket.

A harmadik bejelentett fellépő inkább a pop műfajában ismert, bár a 2007-ban robbanásszerű sikereket elért amerikai MGMT zenéje rengeteg rockzenei elemet is felvonultat. Olyanok ők, mint egy modern Queen mondták rájuk a legnagyobb sikereik idején, s ezt a Szigeten is bizonyították már. Most a Volt fesztivál közönsége kóstolhat bele eklektikus világukba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!