Bak

2016.09.21. 17:40

Bak csatlakozik a Széchenyi-emlékév programsorozatához

Bak - Idén szeptember 21-én ünnepeljük gróf Széchenyi István születésének kétszázhuszonötödik évfordulóját. A megemlékezésekhez Bak község is csatlakozik, tájékoztatott Baloghné Bacsa Ibolya, a faluház vezetője.

Civil Tudósítónktól

A jeles nappal kezdetét veszi a Széchenyi emlékév is, melynek keretében a mi településünk lakói is méltóképpen megemlékeznek a Legnagyobb magyar munkásságáról.

A XVIII - XIX. században Bak a Széchenyi birtok egyik majorsága volt. Széchenyi Ferenc halálakor fia, István örökli ezt a települést. István megvalósítja édesapja szándékát és templomot építtet a falunak. A hívek közmunkájukkal járulnak hozzá a templom építéséhez, ami 1824-re el is készül. A templom műemlékvédelem alatt áll.

Az 1839. évi nagy tűzvészben a falu nagy része elpusztul. Széchenyi István élelmiszerrel, téglával, épületfával segíti a bajba jutottakat.

Széchenyi Istvánnak köszönhetik a bakiak
Fotó: Gombos Zsófia

A település központjában felállított Széchenyi-szobrot 2001. évben önkormányzati és lakossági adományból Béres János szobrászművész készítette el. Széchenyi István díszmagyart visel, mellén kitüntetések. Kezében egy legöngyölített irattekercsen a templom tervrajza van. Széchenyi életútját nagy léptékű, országos jelentőségű tettek jellemzik. Ez a szobor az életműhöz viszonyítva mégis kisebb eseménynek állít emléket, de a falu életében, fejlődésében meghatározó szerepe volt ennek a nagylelkű cselekedetnek, melyről a község lakossága mindig hálával emlékezik meg.

A programok részleteit a település intézményeinek, helyi civilszervezeteinek összefogásával kezdtük el kidolgozni, mely során szeretnénk minél több emberrel megismertetni a Széchenyi-családnak a település életében betöltött szerepét, a falu múltjának azt az időszakát, amikor e szoros kapcsolat határozta meg az itt élők mindennapjait.

Szeptember 23-án, pénteken 14 órai kezdettel vetélkedőre várjuk a fiatalokat a baki Faluházba, ahol összemérhetik tudásukat, melyet a nyár folyamán megtartott Honistrázsa napközis tábor során sok helyi érdekességgel gyarapítottak.

Ezen a napon 15.30 órakor főhajtással adózik a település a Széchenyi-szobornál az egykori uraság emléke előtt. A szobor talapzatánál koszorút helyeznek el a falu vezetői, az intézmények és civilszervezetek képviselői.

A baki római katolikus templomban a vasárnapi szentmise keretében emlékezünk meg a templom építtetőjéről.

Baloghné Bacsa Ibolya

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!