Alsópáhok

2016.11.08. 09:39

Vass Lajos-nagydíjat kapott az alsópáhoki Bodzavirág Népdalkör

Alsópáhok - Vass Lajos-nagydíjat kapott együttesünk, a Bodzavirág Népdalkör november 5-én a "Hagyományos régiók, régiók hagyománya” XI. Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei döntőjén.

Civil Tudósítónktól

A Budapesten, a Csepeli Munkásotthonban rendezett döntőn azok a szólisták és csoportok vehettek részt, akik a régiós elődöntőkből az országos középdöntőbe jutottak és ott kiemelt arany minősítést kaptak. A döntőben 104-en versengtek az elérhető legmagasabb fokozat, a Vass Lajos Nagydíj elnyeréséért. A versenyzőket rangos szakmai zsűri értékelte, az elnöke dr. Gerzanics Magdolna népzenekutató, újságíró, a Vass Lajos Népzenei Szövetség szakmai elnöke volt, tagja pedig Domokos Mária népzenekutató és Balogh Sándor, az Óbudai Népzeneiskola, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzenetanára.

Az Alsópáhoki Bodzavirág Népdalkör nagy örömünkre elnyerte ezt a csodálatos díjat. A döntőben Horvát Károly által gyűjtött muravidéki népdalcsokrot énekeltünk. A Bodzavirág Népdalkör 18 éve alakult.

Fotó: Bodzavirág Népdalkör

A szakmai minősítések, versenyek nagy jelentőséggel bírnak a dalosok életében. A jobb eredmény elérése ösztönzi a kórusokat az értékes anyagok gyűjtésére, összeállítására, a minél magasabb színvonalú előadásra. Kétévenként új minősítési rendszer indul, ennek köszönhetően mindig ott a cél, amiért minden együttes a legtöbbet szeretné kihozni magából.

A népdalkör 2005 óta jár népzenei versenyekre. Hazánkban nagyon kevés együttes büszkélkedhet ennyi rangos elismeréssel, mint mi. Öt Aranypáva díj és öt Aranypáva Nagydíj - A Magyar Kósusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Országos Szövetsége ( röviden KÓTA) - által adható legmagasabb szakmai fokozat büszke tulajdonosai vagyunk. Mérhetetlenül örülünk, hogy most a Vass Lajos Népzenei Szövetség versenyén elérhető legmagasabb szakmai elismeréssel is gazdagodtunk.

A népdalkör tagjai: Füle Jánosné ( az egyesület vezetője, művészeti vezető), Tányéros Józsefné ( művészeti vezető), Horváth Veronika, Csóriné Göncz Éva, Jäger Lászlóné, Simon Tiborné, Rezes Gáborné, Szabóné Fehér Hajnalka, Szántó Erzsébet, Rákos Zoltánné, Szitáné Sütő Andrea, Kondákor Zsófia és Kállai Mónika.

Füle Jánosné Kiss Hajnalka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!