Alsónemesapáti

2010.05.26. 13:39

Családi nap Alsónemesapátiban

Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendeznek Alsónemesapátiban családi napot május 29-én, szombaton. A családi nap célja az együttlét örömének kifejezésre juttatása, a szabadidő együtt-töltésével erősítendő közösségi együvé tartozás megerősítése; egy-egy szép pillanat felelevenítése, és nem utolsó sorban az ősök hagyományainak ápolása.

Horváth László

Az alsónemesapáti önkormányzat, a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat, a Csertán Sándor Általános Iskola, a Várlak Tanoda, valamint az Alsónemesapáti Torna Egylet május 29-én, szombaton közösségi családi napot szervez, melyre mindenkit várnak, kicsiket és nagyokat, öregeket- és fiatalokat egyaránt. A kilenc órai megnyitó után „Avas-hegyi” túrára indulnak a csapatok, melyen különböző próbatételek várják a csapattagokat. A faluközpontban rajz- és kézműves vetélkedőkön vehetnek részt a gyermekek. Az ebéd akkor lesz, amikor a csapatok elkészítik a verseny-ételeiket (melyeknek hagyományos jellegű éteknek kell lenni).

15 órától kulturális műsor várja szórakozni vágyókat, melynek keretében népdalokat és cigánynótákat hallhatnak az érdeklődök. Ezt követően, 17 órakor kerül sor az eredmények hirdetésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!