A rozsadafarkú panasza

Ezek ellenállhatatlan kényszert éreznek arra, hogy jó színben tüntessék fel magukat, aztán egy óvatlan pillanatban beletojnak az életünkbe. Pontosabban a fészkünkbe. A tojásukat. Mi meg melengetjük őket, mert nem ismerjük fel, hogy ez a tojás nem a miénk. Elhisszük, hogy közülünk való. Miután kikel a kis (jó)madár, először csak szépen kérlel, hogy tömjük meg a begyét minden földi jóval, majd meghálálja, ha nagy lesz. Aztán mind erőszakosabbá válik, egyre többet vár, lassan, de biztosan a fejünkre nő. Elkezd parancsolgatni. De hát úgy kell nekünk. Tollas a hátunk...