Egy tanú miatt

2024.05.08. 06:58

A bíró elutasította a Donald Trump elleni büntetőtárgyalás érvénytelenítését

A bíró elutasította Donald Trump ügyvédeinek a tárgyalás érvénytelenítésére tett kérését. A jogászok szerint ezt a vád tanúja, Stormy Daniels felnőttfilmes színésznő keddi meghallgatása miatt kellett volna megtenni a New York-i büntetőbíróságon.

MW

Donald Trump volt amerikai elnök 2024. május 7-én részt vesz a New York-i büntetőbíróságon

Forrás: AFP

Fotó: Win McNamee

A volt elnök és elnökjelölt jogi képviselői szerint a színésznő tanúk padjára szólítása szükségtelen volt, és semmi köze nincs magához az ügyhöz, ami miatt az ügyészség vádat emelt. Todd Blanche, Donald Trump ügyvédje szerint a tanú által elmondottak komoly sérelmet jelentenek a republikánus elnökjelölt számára.

A bíró ugyanakkor az ügyésznek adott igazat, és érvényesnek mondta ki a tanúvallomást, amelyben Stromy Danielst a vád képviselői részletesen kérdezték a Donald Trumphoz 2006-ban fűződő intim találkozásáról. A védelem képviselői a színésznőnek feltett keresztkérdésekkel azt akarják bizonyítani az esküdtek előtt, hogy a nőt pénzéhség vezette.

Donald Trump a tárgyalás után újságírók előtt arról beszélt, hogy az ügyészség által összerakott ügy „teljesen szétesik”, és erre a keddi tárgyalási nap is rávilágított. 

 A tárgyalás csütörtökön folytatódik New Yorkban, amikor Stormy Daniels ismét a tanúk padjára ül, hogy tovább válaszoljon a védelem kérdéseire.

Az Alvin Bragg demokrata párti kerületi ügyész által megfogalmazott vád arról szól, hogy Donald Trump tudomásával akkori jogi képviselője, Michael Cohen – aki szintén szerepel a vád tanúi között – a színésznőnek 2016-ban kifizetett hallgatási pénzt törvénybe ütközően tüntette fel jogi költségként.

A bíró még hétfőn újabb nyilatkozattételi korlátozást rótt ki, és a határozat megsértéséért további 1000 dollár bírságot szabott ki, valamint elzárással fenyegette meg Donald Trumpot, ha a továbbiakban is megsérti az üggyel kapcsolatban kirótt nyilatkozattételi korlátozást. 

A volt elnököt múlt héten már 9 ezer dollár bírsággal sújtotta a bíró, aki szerint Donald Trump kilenc alkalommal sértette meg a tilalmat. A határozat keretében Donald Trump és képviselői nem említhetik nyilatkozataikban a vád tanúit, valamint az esküdteket.

A volt elnöknek és ügyvédeinek az az álláspontja, hogy a nyilatkozattételi tilalom megsérti Donald Trump alkotmányban biztosított jogát a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságához, különösen azért, mert a tanúkat semmi nem korlátozza abban, hogy Donald Trumppal kapcsolatban bíráló megjegyzéseket tegyenek.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában