Új tarifarendszer

2024.03.09. 15:33

Egy hét alatt több mint háromszázezer vármegye- és országbérletet váltottak

Az új tarifa- és kedvezményrendszer első hetében több mint háromszázezret váltottak a vármegye- és országbérletekből, és több mint 20 ezer darabot ezek napijegy változataiból – közölte a MÁV-Volán-csoport az MTI-vel szombaton.

MW

Egy utas mutatja országbérletét a május 1-jétől használható vármegye- és az országbérlet bevezetéséről, értékesítésének elindulásáról tartott sajtótájékoztató előtt a székesfehérvári vasútállomáson 2023. április 28-án

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

Az értékesítés a februári azonos időszak adataival összevetve 37 százalékkal nőtt, ami arra utal, hogy az új tarifarendszer a korábbinál több utas számára képes vonzó alternatívává tenni a közösségi közlekedést Magyarországon.

Emlékeztettek rá: 

a március 1-jével indult új rendszerben a megmaradt kétfajta bérletből, azaz a vármegye- és országbérletekből 315 ezret váltottak az utasok, ezek kétharmada vármegyei bérlet volt. A vármegye- és országbérletekből a tavaly májusi bevezetésük óta összességében már több mint 5,6 millió fogyott. 

A teljesen új napijegy változatokból – ez a Magyarország24 és Vármegye24 – a 20 ezret közelítik az eladások.

Közölték azt is: a vármegyebérleteket tekintve az – immár a BKK járatain is elfogadott – Pest vármegyei bérlet okozta a növekedést, valamint a napijegynél is a Pest vármegyei változat vezet.

Hozzátették: a múlt héten értékesített vármegye- és országbérletek négyötödét a MÁV-Volán-csoport pénztáraiban, automatáinál, illetve online felületein (Elvira, MÁV app) vették. A vásárlók 15 százaléka a legkényelmesebb módon, néhány kattintással vette meg a jegyét, illetve bérletét március 1-je óta. A MÁV app segítségével péntekig már 50 ezret értékesített a MÁV-Volán-csoport.

Felhívták a figyelmet arra: a Pest vármegyebérlet Budapesten belül is használható. Hozzátették: mindenki, aki országbérletet vagy Pest vármegyebérletet vált, akár fővárosiként, akár agglomerációban vagy vidéken élőként, márciustól már nemcsak a vonatokkal, helyközi buszokkal utazhat Budapestre, hanem a HÉV-eket és – minimális kivétellel – a BKK járatait is korlátlanul igénybe veheti. A Magyarország24 és a Vármegye24 napijegy viszont nem érvényes a BKK járatain.

Közölték azt is, a kutya-országbérletből hét nap alatt már majdnem annyit, mintegy háromszázat váltottak, mint tavaly egész évben összesen. Az 1890 forintba kerülő bérlet havi négy utazás esetén már olcsóbb, mint alkalmanként jegyet váltani a négylábú házikedvencek számára – írták.

A kerékpár-országbérletből eddig több mint hétszázat váltottak. Felhívták a figyelmet arra, hogy a kerékpár- és kutyabérletek pénztárakon, automatákon kívül a MÁV appból válthatók meg, az online Elvira felületén egyelőre nem lehet megvásárolni.

Felidézték: a MÁV-Volán-csoport február 21-én indította el az ujtarifa.hu weboldalt, amelyet két hét alatt már közel kétszázezren látogattak meg. Az oldalon grafikus és térképes ismertetők, valamint gyakran ismételt kérdésekre adott válaszok segítik részletes információkkal a közösségi közlekedést választókat.

Mint írták, az egyik legtöbbeket érdeklő kérdés, hogy az országbérlettel is lehet-e kerékpárt szállítani. Hozzátették: önmagában az országbérlettel ugyan nem lehet biciklit szállítani a vonatokon, de az 500 forintos fix áras viszonylati kerékpárjeggyel, valamint a kerékpár-országbérlettel igen. A kerékpár országbérlet a BKK meghatározott járatain is érvényes, és egyes vonatokon kerékpárhelyjegyet is kell váltani.

Az ujtarifa.hu oldalon a többi között arról is lehet tájékozódni, hogy a 65 év alatti nyugdíjasok ingyen utazhatnak-e, illetve válthatnak-e kedvezményes bérletet az ellátottak utalványával, a levelező képzésben résztvevőknek van-e kedvezményes bérletvásárlásra lehetőségük, és hogyan változtak a helyjegyköteles vonatok igénybe vételi szabályai.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában