Lengyel választások

2023.10.26. 06:41

Az Action for Democracy és a DatAdat-csoport is kivette a részét a lengyelek befolyásolásából

A Magyar Nemzet cikksorozatának befejező részéből kiderül, hogy Korányi Dávid és Bajnai Gordon köre a lengyel választásokat is befolyásolni próbálta.

MW

Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a tanács elnöke az Együtt-PM országos politikai tanácsának ülésén a fővárosi Corner Rendezvényközpontban 2014. október 19-én

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

A lengyel választásokat meghatározó külföldi befolyásolás komoly tanulságokkal szolgál a magyar nemzeti önrendelkezés szempontjából is. A cikksorozat utolsó, negyedik részében a Gyurcsány–Bajnai-kör, kiemelten az Action for Democracy és Dessewffy Tibor lengyelországi beavatkozását tárják fel. 

Előbbi a Karácsony Gergely volt főtanácsadójához, Korányi Dávidhoz kötött szervezet ugyanis támogatást nyújtott olyan lengyel csoportoknak, amelyek a mostani választási kampányban is aktívan részt vesznek. A Sieci nevű hetilap többször foglalkozott az Action for Democracy lengyelországi aktivitásával és azzal, hogy az általuk támogatott jogi személyek között 12 lengyel is található.  

Ezek jórészt a jelenlegi kampányban is aktívak voltak, illetve az elmúlt években is rendre szerveztek kormányellenes demonstrációkat. Az Action for Democracy egyébként a honlapján is felsorolja az általa támogatott 12 lengyelországi csoportot. 

A PolskieRadio24.pl cikkében idézték Korányi Dávidot, akit az Action for Democracy elnökeként mutattak be: „Az Action for Democracy büszke arra, hogy támogathat olyan, párton kívül álló NGO-kat, amelyek a lengyelek nehezen kiharcolt szabadságának védelméért szállnak síkra (…) az ő hangjuk kulcsfontosságú lesz a lengyel és közép-európai demokrácia megerősítésének e történelmi pillanatában.”

Látható tehát, hogy Korányiék nem tagadták, hanem – különböző általános leírásokkal ugyan, de – elismerték beavatkozási szándékukat. Ezzel együtt, ahogy Magyarországon, úgy Lengyelországban sem lehet tudni, hogy kik és egyenként pontosan mennyi pénzzel támogatták meg külföldről az egyértelműen kampányszereplőként működő balliberális szervezeteket.  

Lengyelországban mindemellett Do:łącz néven vannak jelen Dessewffy Tiborék, tehát a Bajnai Gordonhoz és Gyurcsány Ferenchez köthető DatAdat-kör is. Ahogy arról a lengyel közszolgálati média, a TVPN 2023 júniusában Magyar találmány a lengyelországi választásokra? Egy titokzatos cég Észtországból és Soros agytrösztje című írásában beszámolt, hazánkhoz hasonlóan ott is az adatgyűjtés volt a csapat fő profilja.

A teljes cikk a részletekkel ITT olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában