Történelmi gravel verseny Szlovákiában

2024.05.17. 09:00

Balatonedericsi edzőtábort rendezett fiataljainak a ZKSE

A Green Zone-ZKSE régi tervét váltotta valóra ezen a tavaszon: edzőtábort rendezett az "alsóbb" korosztályok tagjainak.

Varga Andor

Az egerszegi klub fiataljai a balatonedericsi edzőtáborban

Forrás: ZKSE

Az egyesület élversenyzői szezonról szezonra gyűjthetik az erőt télen hasonló összetartásokon, a ZKSE saját rendezvényén pedig a közvetlen utánpótlás, az U15-ös korosztály tagjai voltak leginkább érintettek, illetve néhány fiatalabb kerékpáros is kiérdemelte a lehetőséget eddigi teljesítményével. Persze a balatonedericsi három nap csak bizonyos szempontból volt jutalom, igazából kemény munkát jelentett: a fiatalok lábába több, mint 150 kilométer táv és 2800 méternél több szintemelkedés került be - ami majd a versenyeken kamatozhat.

Közben a ZKSE egyik junior kiválósága, Endrédi Máté az országúti kerékpározás világába tett kirándulást: háromnapos szlovák viadalon tekert a Mátrában. Az egerszegi fiatalnak jól sikerült a nyitó hegyi időfutam, a második nap után pedig a 10. helyen állt, míg a viadal zárásakor a remek 11. helyen rangsorolták.

Horváth Sándor a szlovkiai gravel versenyen
Forrás: ZKSE

És ugyanezen a hétvégén, szintén a Mátrában rajtolt el a gravel (az országúti és a hegyikerékpározás elegye) Magyar Kupa sorozata. Történelmi volt ez a verseny, a versenyágban ugyanis az első hivatalos hazai sorozat vette kezdetét, melyen a ZKSE-ből Chovanyecz Emese kategória-győzelemmel tette le névjegyét, de egyéb jó helyezések is születtek.

Eredmények. Férfi, master, rövid táv (70 km, 1300 m): 6. Horváth Sándor, 15. Pálmai Zsolt, 17. Káldi Tamás. Nők, master, hosszú táv (115 km, 2000 m): 1. Chovanyecz Emese.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában