Az N. Olajbányász SE 1994-es bajnokcsapatát köszöntik

2024.05.18. 13:30

Az utódok remélik: NB III-as bronzérmet érő győzelemmel tudják fokozni a hangulatot vasárnap

Futballünnep lesz vasárnap a nagykanizsai Olajbányász-stadionban, ahol az egykori piros-kék egyesület 30 évvel ezelőtt NB II-t nyert és élvonalba jutott csapatát köszöntik.

Varga Andor

Az FC Nagykanizsa szurkolói csoportja, a Fenegyerekek a Paks II. elleni bajnokin. A drukkerek külön koreográfiával készülnek a bajnokok ünneplésére

Fotó: Szakony Attila

A ceremóniát az NB III-as FC Nagykanizsa 29. fordulóba kisorsolt mérkőzésének szünetében bonyolítják le: a piros-kékek 17 órai kezdettel a Ferencváros második csapatát látják vendégül, a bronzérem megszerzése szempontjából nagyon fontos találkozón.

– Bízunk benne, hogy sokan kijönnek a stadionba, akik szeretnék újra látni az 1994-es bajnokcsapat tagjait, illetve talán ránk, illetve a magyar bajnok második együttesére is kíváncsiak – mondta Gombos Zsolt, az FCN edzője. – Mi a magunk részéről mindent meg fogunk tenni, hogy győzelemmel emeljük a hangulatot, egy sikerrel ugyanis bebiztosíthatnánk az újabb harmadik helyet a Délnyugati csoportban. Nem lesz könnyű dolgunk, az utóbbi öt meccs alapján talán a mezőny legjobb formában lévő csapata a „kis Fradi”, de egy érmet nem adnak ingyen.

A találkozó végén pedig még nem ér véget a program, az egykori bajnokokkal ugyanis kötetlen beszélgetésen is találkozhatnak a drukkerek.

A ZTE II. az NB III Északnyugati csoportjában vasárnap a Gyirmót II. vendége lesz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában