A serdülők csaptak össze Mosonmagyaróváron

2023.06.15. 19:30

Két zalai ezüstérem a judo diákolimpiáról

Újabb korosztály országos diákolimpiai döntőjét rendezték meg a cselgáncsozóknál. A helyszín ezúttal Mosonmagyaróvár volt, ahol a serdülők csaptak össze a minél jobb helyezésekért.

Kerkai Attila

A ZJSE diákolimpián szerepelt versenyzői edzőjükkel, ifj. Nagysolymosi Sándorral. Balról Verebi Ákos, Volner Panna és Sőtér Hunor Fotó: ZH

A megszokottak szerint Zalaegerszegről és Nagykanizsáról is indultak fiatalok, és mindkét városba jutott egy-egy érem. A mosonmagyaróvári versenyen 65 egyesület 236 versenyzője vett részt. A Zalaegerszegi Judo SE öt versenyzővel képviseltette magát. Közülük a serdülő válogatott keret tagja, Volner Panna (Öveges-iskola) érte el a legjobb helyezést, hiszen a 40 kg-os súlycsoportban ezüstérmet nyert. Verebi Ákos (Eötvös-iskola) a 73 kg-ban 5. helyezést ért el, Sőtér Hunor (Zrínyi-gimnázium) a 45 kg-ban szintén az 5. helyen végzett. Edzők: ifj. Nagysolymosi Sándor, Varga Zoltán, Korpos Judith, Márton Tibor.

Orbán Noémi, aki kanizsai színekben állt dobogóra  

A Nagykanizsai TE 1866 csapatából hárman vettek részt az országos diákolimpián. Kanizsára is jutott egy érem és ugyancsak ezüst, hiszen Orbán Noémi (Péterfy-iskola) az 52 kg-os súlycsoportban zárt a második helyen. Edzők: Mester Józsefné és Mester Marcell.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában