Festőmester és ecetgyáros: Kaszaházy (Lacher) Antal

Egyik bekeretezett alkotása, Luther Márton a wormsi birodalmi gyűlés előtt Zalaegerszegen, az evangélikus gyülekezeti terem falán látható. Ez adta az indíttatást dr. Kostyál László művészettörténész, a Göcseji Múzeum tudományos igazgatója számára, hogy a magyar kultúra napján tartott, a festőmester, ecetgyáros, evangélikus presbiter életét röviden felvázoló előadása után a közelmúltban Kaszaházy Antal életútját részletesebben is bemutassa az evangélikus gyülekezeti teremben.

A templomi falképfestészetnek hazánkban három fontos periódusa volt, a 14-15. század, a 18. század, illetve a 20. század első fele. Ez utóbbi korszak gyakorlatilag még feldolgozatlan, bocsátotta előre az előadó.

A templomi falképek zöme nem önálló invenció, hanem az adott téma valamely ismert képi feldolgozását használja fel mintakép gyanánt – emelte ki.

Zala vármegye egyik leggyakrabban alkalmazott templomi festője, Lacher Antal evangélikus házaspár gyermekeként született 1883-ban a Zalaegerszeg melletti Kaszaházán. Az apa, Lacher József kocsmárosként kereste a kenyérre valót; nyolc gyermek nevelkedett a családban

Lacher Antal az elemi után a fiú felsőkereskedelmi iskolába – a mai Csány László Technikumba – járt, és azt is tudjuk, hogy a harmadik év végén megbukott, emiatt a mértani rajz tantárgyat csak javítóvizsgával teljesítette. A négy polgári osztály után a budapesti iparrajziskolában képezte magát, az 1901-es és az 1904-es iskolai értesítő Lacher Antalt festősegédként említi.

A következő évekről kevés adat maradt fenn, lánya elmondása szerint apja soproni, bécsi, müncheni festészeti tanulmányokat folytatott. Ami tudható, hogy 1910-14 között Svájcban dolgozott. Ennek egyik bizonyítéka, hogy 1912-ben, majd 1913-ban is a Népszava újság levelező rovatának írt Lacher Antal a svájci Vevey településről.

Az első két ismert tájképe is ebben az időben, itt készült.

Hazatérése után bevonult katonának, végigharcolta a világháborút, több kitüntetést érdemelve ki. Az olasz fronton töltött időről árulkodik két festménye, egy ágyúállást, illetve Refrontolo város utcáját mutatva.

Leszerelése után, 1919-ban hazatérve megörökítette édesanyját is, mégpedig otthoni környezetben. A következő évben szerepelt a Nemzeti Szalonban a Magyar Akvarell- és Pasztellfestők Egyesületének hetedik kiállításán. Ez volt az egyetlen ismert bemutatkozása a nyilvánosság előtt Zalaegerszegen kívül.

Ez fordulópont lehetett számára, hogy megpróbáljon a művészlét rögösebb útjára lépni, vagy maradjon festőiparos. Az utóbbit választotta, feltehetően a biztosabb megélhetési lehetőségekkel is számot vetve. 1924-ben már Zalaegerszeg nyolc szobafestője között említi az országos Kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági címtár.

A következő évben pedig már újságban is hirdette magát szoba-, templom-, címfestőként a “legdíszesebb kivitelig”, úgyszintén épület- és bútormázolást is vállalva.

Első templomfestői megbízása 1922-ben Nemesrádóra szólította, ahol a Vizitációt, vagyis Szűz Mária és Erzsébet találkozását jelenítette meg egy mellékoltárképen. Mintaként egy reneszánsz festményt használt, de a két fő alakot a saját korának környezetében helyezte el. Ez munkamódszert később is alkalmazta – emelte ki dr. Kostyál László.

A zalaszentiváni templom festésére 1923-ban kérték fel. Stílusában kicsit szokatlan megoldásokhoz folyamodott, a színek, az alakok megjelenítése is széteső kompozíciót mutat. Összességében még az alkotó bizonytalanságáról árulkodik ez az együttes. Ebben az évben Lacher Antal Zalaszentlászlón is dolgozott, a falképek témáit anno pontosan leírta a Zalamegyei Újság. Ebből tudható, hogy e képek mit ábrázoltak, ugyanis később ezeket lefestették, ily módon eltűntek a szem előtt. Sajnos több más alkotása is hasonlóan járt – jegyezte meg az előadó.

Az egervári templom belső kifestésével 1924-ben bízták meg, amikor a barokk templom felújítása zajlott. Ehhez illő stílusban dolgozott a mester, aki a mennyezeten megörökítette a filiák védőszentjeit is. Érdekesség, hogy Piazzetta kompozícióját átvéve alkotta meg a Szűz Mária mennybevétele ábrázolását, és ezt a képet ellátta a szignójával, máshol ilyennel nem lehetett találkozni. Az oldalfalon lévő kép – Szent István felajánlja a koronát Máriának – pedig Benczúr Gyula 1902-ben készült festményének “utánérzése”.

Néhány évvel később az életveszélyessé vált alsópáhoki templom felújításában is számítottak Lacher Antalra, akit ekkor már Kaszaházy néven jegyeztek. 1925-ben két, iparosok munkáiból rendezett nagy kiállításon, Zalaegerszegen, illetve Sopronban is ezüstérmet kapott, még Lacherként. A névváltoztatásban az játszott közre, hogy a következő évben, 1926-ban Horthy Miklós világháborús érdemeiért vitézzé avatta; ezt követően vette fel a Kaszaházy nevet. A testvérei nem követték példáját.

Az alsópáhoki templom mellett, ugyancsak 1928-ban elvállalta a csabrendeki templom kifestését is. A két munka jellemzője, hogy nincsen bennük figurális, csak díszítő dekoráció. Kaszaházy Antal ezt követően dolgozott Bársonyoson és Szentpéterúron is, de e képek sajnos ma már nem láthatók, lefestették őket. Megmaradt munkáival találkozhatunk még Mihályfán, valamint Lentiben, az evangélikus templom oltárképén. Gelsén az ifjabb Dorfmeister István barokk freskóját restaurálta.

A zalaegerszegi evangélikus gyülekezeti teremben látható Luther Márton a wormsi birodalmi gyűlés előtt című kép 1935-ben készült. Ehhez a mintát Anton von Werner 1870-ben készült műve adta.

Ezt követően Kaszaházy Antal templomi festésre nem kapott megbízást. Ebben – a családi emlékezet szerint – egyrészt közrejátszhatott Pehm József apátplébános rosszallása is, aki nem szívesen adott munkát az evangélikus Kaszaházynak, másrészt pedig az 1920-as évek végén kibontakozó gazdasági világválság is. 

Váltani kényszerült, amiben segítségére volt, hogy a vitézi címhez javadalmas telket is kapott, ahol ecetgyárat létesített. Az iparág országos szövetségében komoly szerepet vállalt, a Magyar Ecettermelők Részvénytársaságának volt igazgatósági tagja huzamos ideig. Gyarapodását jelzi, hogy 1939-től a zalaegerszegi virilis testület (legtöbb adót fizetők) tagja volt, bár ehhez hozzátartozik, hogy a vitézek által fizetett adót duplán számították be.

Kaszaházy Antal az Arany János utcában lakott, a város részleteit több festményen örökítette meg, mégpedig művészi módon, ami jelzi, hogy a nagy felületekkel szemben inkább a kisebb méretben mutatkozott meg tehetsége, felkészültsége. 

A második világháború után az ecetgyárat elvették, festőként se maradt hír róla. Lányát 1950-ben egy koncepciós per nyomán több évre bebörtönözték. A család emlékezete szerint az ő érdekében próbált eljárni az ÁVÓ-nál, ahol nagyon megverték. Egészsége ekkor megroppant, 1953-ban hunyt el.